Az új győri vasútállomást 1958. augusztus 10-én, a VIII. Vasutas Napon adta át ünnepélyesen Kossa István közlekedési- és postaügyi miniszter.
Browsing category Belváros
A Győr – Sopron megyei Tanács és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság székházának felépítésével befejeződött Győr város közigazgatási központjának rekonstrukciós munkája.
Az Apáca u. 15. számú kétemeletes ház a Teleki u. sarkán áll, és átnyúlik a Dunakapu térre.
A Duna magyarországi szakaszán 1954 júliusában áradás kezdődött.
Az Új Idők, Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle, 1933. július 16-án háromoldalas képes riportot közölt Győrről.
A Minisztertanács 1955. február 19-én jóváhagyta Győr állomás bővítésének és a felvételi épület újjáépítésének beruházási programtervét.
A török eredetű kioszk szó egyik jelentése: villaszerű, fedett épülettel rendelkező, kertes vendéglátóipari egység.
A „Német Ispita”, Győr város elaggott német ajkú lakóinak egykori menháza és temploma.