Győr város egyik legszebb tere, szinte minden épülete műemlék. Képeslapok, fotók és a tér egykori elnevezései.
Browsing category Belváros
1987. november 28-án adták át Győr második szállodáját a Klastrom Hotelt az egykori karmelita kolostor műemlék-épületében.
Az elhúzódó többfrontos háború több nyersanyagot követelt, s ezért 1916. októberében sor került a győri harangok „bevonultatására” is.
A Csanek vendéglő a Homokgödörszer (ma Vas Gereben) utca 2. szám alatt működött.
1961-ben a Magyar Képzőművészeti Alap hat szobor elkészíttetéséről döntött Győr városa részére.
1943. júliusában Győrött forgatták a Kettesben című magyar filmet, melynek filmtörténeti különlegessége, hogy ez volt az első szabadban forgatott vígjáték Magyarországon.
Győr város idegenforgalmi pavilonját (IBUSZ) 1938. június 27-én adták át a Budapest—Bécs közötti út felezőjén.
1928. február 11-én mutatták be Győrött, a Vilmos császár (Szent István) úton, az Iparkamara előtt a Budapestre szánt Rába LHo autóbuszokat









