Iskolai kirándulás egy RÁBA L típusú autóbusszal.
Az új strandfürdőt 1931 nyarán vehették birtokba a győriek. Korábban egy tutajuszoda állt a Mosoni-Dunán.
A „GYŐR” ŐRNASZÁD ÜNNEPÉLYE, 1929-ben. „amidőn a „Győr” nevű őrnaszádot díszlobogóval ajándékozta meg, s azt június hó 24-én”
Német csapatok bevonulása Győrbe 1944. március 19-én, Hárs Ottó – egy szemtanú – naplójából.
Győrött már a 20. század első éveiben is (pár évvel a film feltalálása után) a helyi kávéházak vendégcsalogatásul vetítettek rövidebb filmeket.
1912. november 1-jén nyílt meg az első állandó mozi Győrött, Apolló néven, mely a II. vh. után az „Aranykert”, majd a Vörös Csillag nevet kapta.
A Győr – nádorvárosi evangélikus templom építése 1940-ben kezdődött és 1944 májusában vették használatba.