Epilógus a Győr történelmi laktanyái sorozathoz
A laktanyák története építésükkel kezdődik és rendeltetésük megszűnésükkel véget is ér. A közbeeső időszak históriáját lakói: a katonák írták békeidőben és háborúban. Az alábbiakban röviden áttekintjük a város laktanyái házialakulatainak, azaz városunk szülötteinek háborús történetét, melyen keresztül érzékeltetem a város és katonái közötti kapcsolatot is.
A kiegyezésig két olyan katonai vereséget szenvedett el a Habsburg Birodalom, melynek következményei érintették Győr szabad királyi várost és annak katonai helyőrségét.
Az első vereség Itáliában 1859 áprilisában következett be, amikor háború tört ki Ausztria és a Franciaországgal szövetséges Piemont között. 1859. június 24-én az osztrák csapatok Solferinónál hatalmas vereséget szenvedtek III. Napóleon francia császártól. A körülmények arra kényszerítették Ferenc József császárt, hogy elfogadja III. Napóleon békeajánlatát, annak árán is, hogy le kellett mondania a gazdag Lombardiáról.
A második katonai kudarc a kiegyezést megelőző évben, 1866-ban érte Ferenc József császárt. A rivalizáló porosz és osztrák birodalom egymással versengve, szövetségesek bevonásával szándékoztak erősíteni hatami pozícióikat, melyben döntő szerepet játszott, mikor Poroszország szövetséget kötött II. Viktor Emánuel olasz királlyal és ezzel kétfrontos harcra kényszerítette Ausztriát.
A csatákat megörökítő alábbi képek szemléletesen tükrözik az ütközet hevességét és a szembenálló felek elszántságát.
1859 – Háziezredünk a szárd–francia–osztrák háborúban
A háború 1859 júniusban zajlott. Háziezredünket, a cs. kir. 19. gyalogezredet június 24-én vetették harcba Solferinónál, ahol az osztrák csapatok hatalmas veszteségeket szenvedtek. Az akkori idők legvéresebbnek mondott csatájában több mint 40 000 sebesült és halott maradt a csatatéren.
Háziezredünk is jelentős veszteségeket jelentett: négy tiszt és 32 legénység vesztette életét, 65 fő eltűnt, 14 tiszt és 183 katona sebesülten került haza. A helyi sajtó folyamatosan tájékoztatta a város közönségét a hadieseményekről.
A hírekből kitűnik, hogy Győr, mint katonai átvonulások tranzitvárosa is kivette ki részét a háborúból. Július 27-én különböző ezredekből 79 könnyűsebesült érkezett a pályaudvarra. Itt városunk sebésze Dr. Schmidl J. látta el sebeiket.
1866 – Győr és a porosz-osztrák-olasz háború
1866-ban az Osztrák császárság kétfrontos hadviselésre kényszerült: délen a porosz szövetséges olaszok ellen, északon pedig az egyre erősödő porosz királyság ellen. Az olasz hadszíntéren Albert főherceg vezette osztrák csapatok június 24-én Custozzánál elsöprő győzelmet arattak II. Victor Emánuel túlerőben lévő csapatai fölött. Északon viszont július 3-án Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák csapatok Königgrätznél megsemmisítő vereséget szenvedtek, amely eldöntötte a háború sorsát is.
Háziezredünket a cs. kir. 19. gyalogezredet a Custozzánál vívott harcokba vetették be. Ezen a napon, a 19. gyalogezred reggel fél kilenckor kapta a hadseregparancsnok parancsát: „Zerbare irányába Monte Godi ellen előrenyomulni!” Az előnyomulás mindvégig erős ellenséges tűzben zajlott. Custozza elleni roham fél tizenkettőkor vette kezdetét és az ezred délután 1 órára elfoglalta a települést. A csata hevességét és az ezred elszántságát, veszteségei bizonyítják: elesett hat tiszt és 80 fő legénység, megsebesült hét tiszt és 247 fő katona.
A 19. gyalogezred részvétele Bosznia-Hercegovina okkupációjában
Az 1875-ben kezdődő balkáni válság, az európai nagyhatalmak részvételével összehívott berlini konferencián aláírt békeszerződéssel zárult 1878. július 13-án. A békeszerződés 25. cikkelye kimondta, hogy Bosznia és Hercegovina tartományokat Ausztria-Magyarország szállja meg és kormányozza. Ezzel az Osztrák–Magyar Monarchia jogot kapott Bosznia-Hercegovina 30 évre történő katonai megszállására.
Győr sz. kir. város érintettsége nem közismert ebben a boszniai „küldetésben”. Ezért néhány gondolat erejéig idézzük fel dióhéjba tömörítve a történéseket.
A cs. kir. 19. gyalogezred (sorezred és tartalékezred)1878. augusztus 21-én kapta meg a mozgósítási parancsot a megszállásban való részvételre. A sorezred 23-án gyülekezési körletekbe vonult zászlóaljaival, ahol a bevonuló tartalékosokkal háborús létszámra egészült ki és augusztus 28-ára elérte harckészültségét, majd 29-én Új-szőnyben bevagonírozott és másnap Essegben (Eszék) rakodott ki.
A Győrött állomásozó tartalékezred augusztus 30-án vagonírozott be. Búcsúztatásáról részletesen tudósított a helyi média: … Délután 3 órakor vonult ki az 5. zászlóalj a Nagy kaszárnyából Rechbach alezredes vezetése alatt. A tűzoltó zenekar lelkesítő zenével búcsúztatta őket. Az államvaspálya széles és hosszú pályaudvara egész hosszában megtelt városi néppel. A katonaságot csakhamar elhelyezték a készen állott vasúti kocsikban … Este fél 8-kor a 4. zászlóalj vonult ki az indóházhoz s csakhamar elhelyezkedvén a kocsikba, újra megismétlődött a délutáni jelenet. – adta hírül a Közlöny.
Háziezredünk irányában ekkor bontakozott ki az első nagymérvű, ma is nyomon követhető, részletes sajtóvisszhangot kapó rokonszenv kinyilvánítása.
Az ezred indulását követő másnap már sajtóközlemény jelent meg a helyi lapokban, melyben nyilvános kérelemmel fordult a szerkesztőség Győr város összes lakosságához, szolidaritás vállalására szólítva a fegyver alá szólítottak otthon maradottai iránt.
Októberben aztán megnyugodhattak a hozzátartozók a 19. sorezred parancsnokától, Carl Ritter v. Fabrizii ezredestől távirat érkezett azzal a megnyugtató szavakkal, miszerint: „…az ezrednek nem jutott még alkalma az ellenséggel megmérkőzni.” Valójában az ezred megszálló feladatokat hajtott végre: felderítést végzett és begyűjtötte a lakosságnál található fegyvereket.
Aztán a hónap végén véget is ért a boszniai „kirándulás”. A 19. sz. tartalék-gyalogezred 29-én érkezett vissza városunkba. Az ezredet a tűzoltó-zenekar és az indóház előtt összegyűlt lakosság várta. A vagonokból kiszállt katonákat a tömeg éljenzése és a tűzoltó-zenekar lelkesítő hangjai fogadták. Elsőként, délelőtt az 5. zászlóalj érkezett meg és a fogadás után bevonultak a Nagy kaszárnya épületébe. Délután fél kettőkor a 4. zászlóalj szerelvénye futott be a pályaudvarra. Őket még nagyobb közönség fogadta. A város nevében Nagy Pál polgármester üdvözölte a veszteség nélkül, teljes létszámban hazatért ezredet.
Azonban Győr katonai helyőrségének boszniai küldetése nem ért véget. 1882-ben a 19. gyalogezred III. zászlóalját Banja Lukába vezényelték rendfenntartó feladattal. Az I. és II. zászlóalj Komáromban, a IV. Győrött állomásozott.
1883. novemberben a helyi sajtó írta, hogy 200 fő kiképzett újoncot indítottak útba november 16-án a 19. gyalogezred III. zászlóaljának feltöltésére Banja Lukába. A szolgálati idejüket letöltött „szabadságosokat” is a győri hadkiegésztő parancsnokság szerelte le. A helyi sajtóban olvasható hírek azt erősítik meg, hogy a III. zászlóalj a kiegészítését az I. és IV. zászlóaljtól kapta, a kiegészítő állományt a győri hadkiegészítő parancsnokság szerelte fel, képezte ki és szállította a megszállt területre.
1884. októberben a zászlóalj Banja Lukából Jaice-be települt át. A zászlóalj négy év hosszú szolgálat után, 1886. októberben tért vissza Komáromba, ahol a régi erődítményben szállásolták el állományát.
Ezt követően a Győrött állomásozó 26. gyalogezred zászlóaljai teljesítettek megszálló-rendfenntartó szolgálatot Bosznia-Hercegovinában.
Megjegyzem, hogy a boszniai megszállásnak Győrből nem csak a gyalogság volt érintettje. 1888-ban, városunkban állomásozó, 9. huszárezred 5. százada – teljes hadilétszámra feltöltve – szeptemberben indult Boszniába, ahonnan két és fél év szolgálat után, 1890. októberben vezényelték vissza békehelyőrségébe, Győrbe.
A rotációs alapon szervezett megszálló erők csapatváltása során a 19. gyalogezredre később újra sor került. Az ezred II. zászlóalja, két év rendfenntartó szolgálat után, 1897-ben a Frigyes laktanya avatására Hercegovinából (Bilek) érkezett haza.
Győr „belép” a Nagy Háborúba
Essler Konrád tábornok parancsnoksága alá tartozó cs. és kir. 65. gyalogdandár városunkban állomásozó 19. és 26. ezredei és a 11. vadászzászlóalj egymást követően indultak a frontra.
Elsőként a 26. gyalogezred hagyta el a várost. Augusztus 6-án, csütörtök hajnalban indult el Győrből. Borotha Livius ezredes parancsnoksága alatt. Augusztus 12-én, szerdán került sor háziezredünk a 19. gyalogezred ünnepélyes búcsúztatására a révfalui Papréten. Az ezred augusztus 13. és szeptember 8. között több lépcsőben indult a keleti frontra. A teherpályaudvaron vagoníroztak be, ahol népes tömeg búcsúztatta a transzportokat.
A Gradiscából visszatért és két hétig Révfaluban elszállásolt cs. és kir. 11. tábori vadászzászlóalj augusztus 13-án búcsúzott a várostól.
A 19. gyalogezred 1917-ig a harcolt a keleti hadszíntéren, majd 1917. októbertől már az olasz hadszíntéren említik őket a források.
A 19. gyalogezred háborús parancsnokai:
– 1912-től Metz Rezső ezredes,
– 1915 áprilistól Feleki Rech Sándor vezérkari alezredes 1916 áprilisig,
– 1916 áprilistól Wagner Péter ezredes 1918 júliusig,
– 1918 júliustó a háború végéig Klempa Kálmán ezredes.
A 11. vadászzászlóalj 1916-ban került átcsoportosításra az olasz hadszíntérre.
A 11. vadászzászlóalj háborús parancsnokai:
– 1909-1914 között Frass Norbert őrnagy,
– 1914 december-től Handel-Mazzetti Rudolf őrnagy,
– 1917 májustól a háború végéig a győri születésű Mocsáry Jenő őrnagy.
Mindkét házialakulatunk részt vett olyan csatákban melynek kimenetelében döntő szerepet játszottak és melyeket a hadtörténelem megörökített.
Ilyen volt Uzsoki (Čeremcha) csata (1915. április 11-14). Az év telén-tavaszán zajlottak le a „kárpáti téli csaták”, melyekben a győri 65. gyalogdandár ezredeivel a példaértékű katonai helytállás és hősiesség tanúbizonyságát felmutatva írta be magát kitörölhetetlenül a történelemkönyvek lapjaira. Április 14-én látott napvilágot Höfer altábornagy vezérkari főnök helyettes rövid jelentése a főhadiszállásról: „Uzsoki szorostól északnyugatra a 19. és 26. számú magyar gyalogezredek az oroszok által napokkal ezelőtt elfoglalt hadállást támadásukkal egész kiterjedésében elfoglalták.
Höfer altábornagy vezérkari főnök helyettes.”
Gyorsan, április 18-án megérkeztek Ferenc Józseftől az „uzsoki harcok” első kitüntetései:
A katonai érdemkereszt hadiékítményes 3. osztályával tüntette ki:
– Feleki Rech Sándor vezérkari alezredest, a 19. gye. megbízott parancsnokát,
– Winkler Ottó és Kummer Henrik 19. gye.-beli őrnagyokat,
– Kopita József és Rampel Béla 26. gye.-beli őrnagyokat.
A 11. vadászászlóalj a caporettói áttörésben (11. isonzói csatában) játszott kiemelkedő szerepet. 1917. október 28-án kiadott hivatalos jelentés szerint: „A déli szárnyon előcsapataink elfoglalták Monfalconét. Gradiskától felfelé reggel három órakor Mocsáry őrnagy, vitéz 11. vadászzászlóalja élén az égő Isonzó-hídon átkelt a jobbpartra és elragadta az ellenségtől a Monte-Fortint.” Alig kelt át az utolsó ember a folyón, mikor egy olasz nehézgránát teljesen romba döntötte a hidat.És nem maradtak el a kitüntetések sem.
A király Mocsáry Jenő őrnagynak az ellenséggel szemben vitéz magatartása elismeréséül a kardokkal ékesített Lipót-rend hadiékítményes lovagkeresztjét adományozta.
A hadsereg-parancsnokság az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a 11. tábori vadászzászlóaljban kitüntette:
– első osztályú ezüst vitézségi éremmel, Holzhofer Mihály törzsőrmestert,
– másodosztályú ezüst vitézségi éremmel Tólmár István hadnagyot, Rédly Dénes szakaszvezetőt, Weidinger Antal őrvezetőt. És még sokan másokat.
A haditettek sorában nem feledkezhetünk meg a hosszú időn át Győrben diszlokáló Nádasdy huszárokról sem. A keleti hadszíntéren 1914 telén, erős orosz támadások bontakoztak ki. A monarchia hadseregei a Kárpátokba, illetve a Visztula mögé vonultak vissza. Az arcvonal egyik legveszélyeztetettebb szakasza Limanowa-Lapanov vonalában alakult ki. Az osztrák-magyar hadvezetés itt, a várt orosz támadás megakadályozására, Muhr Ottmár ezredes vezetésével, a 9. huszárezred négy és a 13. huszárezred két századából álló alkalmi lovascsoportot gyülekeztetett. A védőszakasz központi részét, a Jabloniec magaslatot december 11-én hajnalban már szibériai lövészek foglalták el, amikor Muhr Ottmár az ellenség heves tűzében csapatát támadásra vezette. Az alig 250 huszárból álló, mindenre elszánt harccsoport szurony hiányában a karabély agyával és kézitusával vívta meg harcát az ellenséggel. A rohamozó huszárok közül az elsők között kapott halálos sebet a parancsnok. Teste felett vad kézitusa bontakozott ki, de a katonái kimentették parancsnokuk holttestét és állásaikat is megtartották. Ezt követően huszáraink 14 ellentámadást vertek vissza. Muhr ezredesen kívül még 12 tiszt és sok huszár áldozta életét a Monarchia egyik legfényesebb világháborús diadaláért.
(A 9. huszárezred szokatlanul hosszú ideig, 1884-től 1909-ig, 15 éven át állomásozott Győrött. 1899-ben Muhr Ottmár nevével az ezred győri divíziója 3. századának kapitánya. 1908-ban már őrnagy, 1909-ben alezredesként a pótkeret káder parancsnoka. 1914. november 26-tól az ezred parancsnoka.)
Befejezésül idézzünk fel egy gondolat erejéig a parancsnoki felelősség és gondoskodás két kiemelkedő példáját. Klempa Kálmán ezredesnek Mocsáry Jenő őrnagynak (városunk szülöttének) a november 3-án aláírt fegyverszüneti egyezményt követően le kellett volna tenniük a fegyvert és fölvállalni a hadifogságot. Nem ez történt, mivel az olaszok tovább harcoltak, a mieink is ezt tették és tűzön-vízen át teljes felszereléssel hazahozták a rájuk bízott katonákat. A visszatérők november 12-én és 13-án érkeztek a vasútállomásra. Az érkezőket Farkas Mátyás polgármester fogadta meleg szavakkal.
A Magyar Királyi Honvédség megalakulásától Győrött két utászzászlóalj állomásozott. 1922-1938/39-ig a II. utászzászlóalj és 1937- 1945-ig a III. utászzászlóalj. Vizi kiképzésüket a Mosoni-Dunán létesített vízigyakorlótér biztosította. Zerdahelyi alezredes, II. utászzászlóalj parancsnoka által részletesen megtervezett vízi gyakorlótér magába foglalta az Iparcsatornán kijelölt „Szükséghíd építőhelyet”, a Mosoni-Duna ágon a „Hadihíd verésének helyét” és az „Áthajózási sávot”. Zerdahelyi alezredes az Iparcsatorna és a dunaág egybefolyásához tervezte a „Ladik és pontonrévet”.
Az alábbi képek egy pontonhíd építését mutatják be a vízi gyakorlótéren:
Győr helyőrség csapatainak részvétele a 2. világháborúban
Győr helyőrség alakulatainak részvételét a Szovjetunió elleni háborúban a Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság alárendeltségében (megalakult 1941. október 6. Vinnyicában, 1942. január 17-től Kijev), valamint a 2. magyar hadsereg alárendeltségében találjuk meg.
A 16. gyalogezred alegységei részenként és megosztva, 1942. február 5-től Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság alárendeltségében megszálló feladatokat hajtott végre Ukrajna területén, majd 1942 áprilistól a három zászlóaljával a 2. magyar hadsereg alárendeltségében bevetésre került a Don-menti harcokba.
A Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság megalakulásától, alárendeltségébe került a II. és III. utászzászlóalj is.
Az 1941 augusztusában a keleti frontra vezényelt III. utászzászlóalj 1942. május 28-án tért vissza békehelyőrségébe. 29-én Győr helyőrsége és közönsége ünnepélyes fogadtatásban részesítette a hazatért utászokat.
Az alábbi képek a Török Ignác II. utászzászlóalj bevetéseit örökítették meg a Ukrajnában. 1941. október végén az utászzászlóalj pontonhidat épített a Bug folyón, Vinnyica térségében.
A 2. magyar hadsereg kiszállítását a keleti hadszíntérre 1942. április 11. – július 27. közötthárom lépcsőben hajtották végre. Első lépcsőben a III. hadtest 6. könnyű hadosztályt, az 52. gyalogezredében a győri 46/I. és 46/II. zászlóaljakkal, valamint a VII. hadtest 19. könnyű hadosztályt 43. gyalogezredében a mosonmagyaróvári 16/III. zászlóaljjal.
Az 1943. január 12-én reggel, az urivi hídfőből indított szovjet támadás január 16-ra szétzilálta a 2. hadsereg védősávját.
A győri részvételt illetően, hadtörténeti dokumentumok azt igazolják vissza, hogy Stomm Marcel altábornagy parancsnoksága alatt a III. hadtest tartott ki legtovább a Donnál, a hónap végéig. A hadtest fedezte a IV. magyar és a VII. német hadtest visszavonulását. A harcok során szinte teljes állománya felmorzsolódott.
(A komáromi, lévai és győri alakulatok hősi halottait, valamint több tábori munkásszázad végelgyengülésben, betegségben meghalt munkaszolgálatosait (462) befogadó legnagyobb temető a Jablocsnoje-i volt. Ide települt 1942. július 10-ét követően a 6. könnyű hadosztály parancsnoksága, illetve egészségügyi oszlopa is.)
A 2. magyar hadsereg megmaradt részeit 1943. áprilisban és májusban hazaszállították. Győrbe is hazatértek a 2. hadsereg életben maradt katonái. Több lépcsőben. Április végén hazaérkezett a győri honvédek első, több száz főnyi csoportja, adta hírül a Győri Nemzeti Hírlap. A honvédek ünnepélyes fogadása azonban elmaradt. A feltételezett lappangó tífuszhordozók miatt a katonák három hét karanténba, orvosi megfigyelés alá kerültek az Új gyalogsági laktanyába (Vadászlaktanya) . „Ha letelik a zárlat családjaik körébe mehetnek a honvédek, hogy megerősödjenek az új harcokra.” – tette hozzá túlfűtött nemzeti hevülettel az újságíró. A karanténba zárt katonák biztosan nem így gondolták. Állapotukat jellemezte, hogy látogatni nem lehetett őket, csak levelet és élelmiszert kaphattak.
Nyilvános ünnepélyes fogadásukra május 30-án, vasárnap került sor, mikor a Hősök napját ünnepelte Győr a Hősök terén, a világháborús Hősi-emlékmű előtt. Az ünnepségen részt vett dr. Közi-Horváth József Győr országgyűlési képviselője,Koller Jenő polgármester. Nagy Andor ezredes a III. utászzászlóalj parancsnok, az állomásparancsnokság nevében üdvözölte az hazatérteket. Koller Jenő polgármester a város nevében mondott köszöntőt.
Június 5-én (szombaton), az egészségügyi zárlat leteltével egy újabb hazatért honvédcsoportot fogadott Győr közönsége a Frigyes laktanya udvarán, az utászok hősi emléktáblája előtt. Az alakulótéren egymás mellé sorakozott fel a keleti frontról hazatért III. utászzászlóalj és a győri 5. tüzérosztály egy-egy csoportja. Az ünnepi fogadáson megjelent Bayer Vilmos ezredes állomásparancsnok, Koller Jenő polgármester és dr. Telbisz Miklós alispán. Az ünnepélyen délelőtt 11 órakor részt vett a helyőrség minden alakulatának és csendőrségének tiszti küldöttsége. A himnusz elhangzása után Hász István tábori lelkész, majd Nagy Andor ezredes, az utászzászlóalj parancsnoka köszöntötte a katonáit.
A laktanyák túlélték lakóikat
Dr. Horváth József polgármesterhelyettes 1945. júniusban Vörös János vezérezredes honvédelmi miniszternek írt jelentésében arról számol be, hogy Győr laktanyái túlélték mindkét nagy világégést. Sajnos katonái közül sokan nem.
A győri laktanyák története részletes kifejtésre kerül a szerkesztés alatt álló Győr monográfia IV. kötetében.
Szerző: Torma Béla nyugállományú ezredes
A sorozat további részei:
Hiányolom a győri utász zszlóalj Árpádvonal építésének történetét csebiPogány Lajos parancsnokságának idejéből