A Ságvári Endre általános iskola


1962. szeptember 3-án tartották meg az első tanévnyitót a Szabolcska utcai Ságvári Endre általános iskolában.

1958-60-ban megépült a Mester utca és a Sport utca között egy lakótelep a „hétemeletessel” és már kész volt a terv egy újabb, 96 lakásos lakótelep létesítésére a Mester utca északi végén. Bizonyos számú lakás felépítése után kötelező volt bölcsőde, óvoda, iskola építése is. Így vált szükségessé az iskola felépítése. 1960-ban a Győr – Sopron Megyei Tanács VB határozata alapján kezdődött meg az iskola építése a Szabolcska Mihály utca és a Mester utca találkozásánál.

Lakótelep a Mester és a Sport utca között, a „hétemeletes” tetejéről fotózva, még az iskola nélkül.

Az iskola tervezője Harmati János, a belső építész Borsa Antal, a statikus Nits Gyula, a gépész Petneházy Szabolcs volt.

Leírás és helyszínrajz az É.M. Győri Tervező Vállalat kiadványából

Épül az iskola. Közműépítés. (Kép: Ságvári Emlékkönyv)

1962 augusztusára elkészült az épület. A tantermek berendezését társadalmi munkában 36 pedagógus és 11 technikai dolgozó végezte. Segítettek a szülők és a leendő felsőtagozatos diákok is.

Már folyt a tanítás, amikor a testnevelő tanárok irányításával, kétkezi munkával eltüntették az építkezés maradványait, és kialakították a sportpályákat.

” kétkezi munkával eltüntették az építkezés maradványait, és kialakították a sportpályákat ” (Kép: Ságvári Emlékkönyv)

A tanévnyitóról így írt a Kisalföld 1962. 09. 04-i száma:

Tanévnyitó az új győri iskolában

Nem túlzás: özönlöttek a szülők, az érdeklődők, a gyerekek tegnap délután a nádorvárosi új iskola felé. Még öt óra sem volt, megtelt már a nagy udvar, felsorakoztak a diákok. A pirossal leterített asztal előtt kis padokon megilletődött csoport ül: a tegnap óvodásai, a ma első osztályosai. Hogy új tanulók, azt nem lehet rájuk mondani. Ebben az iskolában minden tanuló új.

Az udvar még rendezetlen. Gidres-gödrös, néhol gazos — van munka rajta még éppen elég, de a lényeg: áll a tizenhattantermes, szaktermi oktatásra épült, napköziotthonos iskola, Győr városának és a megyének egyik legszebb iskolája s megintcsak nem túlzás: büszkesége. A legmodernebb, a legszebb, amit szaktudás, szív, pedagógia csak alkothatott. Vidámak a színei, mint a gyereksereg, amelynek készült, tágas, világos és derűs, mint a gyermeklélek, amely formálódik majd benne.

Az iskola aulája (É.M. Győri Tervező Vállalat kiadványából )

Délután öt óra. Megkezdődik az ünnepélyes tanévnyitó, az új iskola első lélegzetvétele. Elcsendesül a zsongás.
Zalka György igazgató szavait figyelik a szülők, a tanulók, még a megilletődött elsősök is, mert hozzájuk is szól az igazgató meleg szívvel, sok szeretettel. Előbb azonban köszönetet mond mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy hétszáz általános iskolás és két gimnáziumi osztály tanulói számára felépüljön az iskola.

Megnyílt tehát az új iskola. Pénteken kezdődik benne a tanítás. Neve még nincs. De már elkészült, s úton van a kérelem, hogy felvehesse Ságvári Endre nevét.”

A Révai Miklós Gimnázium az 1962-63-as tanévre szűknek bizonyult a középiskolások számára. Ezért két első osztályt a Ságváriba irányítottak, és ezzel létre jött a „12 Évfolyamos Általános Iskola és Gimnázium

1966-ban leérettségizett az első két osztály, de ezzel meg is szűnt a közös igazgatású általános iskola és gimnázium. A megmaradt osztályokat a Zrinyi Ilona Gimnázium vette át.

Az iskola látképe 1962-ben (Kép: Hogyan – Győri pedagógusoknak 1963)

Az iskola körzete: Álmos utca, Mester utca, Sport utca, Lehel utca, Pacsirta utca, Blaha Lujza utca, Bacsó Béla út, Corvin utca, Nemzetőr utca és egész Jancsifalu volt.

Képgaléria az iskoláról:

1989-ben jogutód nélkül megszűnt az iskola, az épületben a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola kapott helyet.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

1 × 5 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját