Vendéglő a Magyar Koronához


Opitz Rudolf vendéglője, a „Magyar Koronához”, Győrben a Teleky(i) utca 47. szám alatt volt a Teleki laktanya átellenében.

A belvárosi beszálló vendéglők közül a Teleki utcában levő 28. (1879-től 47.) sz,, a Peer-ház is szerepet vállalt a vásárra jövők fogadásában. A vendéglőben 6 szoba, 2 konyha, 2 éléskamra, 5 magtár, 1 istálló és 2 pince volt.

1869-ben Stumpf Róza bérelte a vendéglőt, aki a bormérés mellett pénzkölcsönzéssel is foglalkozott.

Stumpf Róza hírdetése (Győri Közlöny, 1869.12.19.)

A fogadót Nagelstein Nándor vette bérbe, majd az 1880-as halála után felesége vezette a vendéglőt.

A Peer-házban levő vendéglátóhelyhez egy kávéház is tartozott Reinelt Antal vezetésével. Főpincére Gusztáv Róbert volt.

1880-as évek elején Kaute Nándor a vendéglő bérlője. Kaute úr nagy reményekkel indította vállalkozását. Kérvényezte a tanácstól, hogy vendéglőjét elnevezhesse. 1882-ben, miután a helyiségeket és az udvart rendbe tetette, a vendéglő a Magyar koronához címet kapta.

Magyar korona (Győri Közlöny, 1882.06.04.)

Kaute úr 1886. szeptemberében beszüntette a Peer-házban levő vendéglő üzemeltetését, miután október 1-től a Bástya utcai Ortner vendéglőt vette át.

Pontosan nem tudjuk mikor kerül Herczeg Ferenc tulajdonába a ház és a vendéglő, de 1902-ben már ott olvashatjuk a nevét a vendéglősök között.

Az 1903-as címtárban már Opitz Rudolf szerepel a Magyar Korona bérlőjeként.

Opitz Rudolf vendéglője a Magyar Koronához (Képeslaprészlet, pb. 1903)
Opitz Rudolf vendéglője a Magyar Koronához, udvar (Képeslaprészlet, pb. 1903)

1911-ben már László-vendéglő néven működik az egykori beszálló fogadó László József vezetésével.

1938-tól Harmath Pál, 1947-ben Harmath Pálné a vendéglő üzemeltetője.

A fák mögött a földszintes épület az egykori Magyar Korona vendéglő. A fotó 1972-ben készült a Teleki laktanya bontásakor.

A házat az 1970-es évek elején lebontották, a helyén, az 1982-ben átadott Szépségszalon épülete áll.

Források:

Torma Attila: Régi győri szállodák, vendéglők, kávéházak… Turizmus és vendéglátás (1850-1950)

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér digitális könyvtára: https://edok.gyorikonyvtar.hu/

A képeslap Békefi Péter tulajdona

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

hat + nyolc =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját