Győri keksz, 1985.


1985. július másodikán adták át a Győri Keksz- és Ostyagyár 456 millió forint költséggel épített új kekszgvártó üzemét.

A két, illetve négyszintes épület, összesen több mint 8000 négyzetméter alapterületű az új gyártócsarnok, melyet híd kötött össze az egyik régi üzemépülettel.
A Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat 1984. februárban tette a helyére a csarnok első elemét, és 1985. februárban részlegesen már megkezdődött a termelés az egyik gyártósoron. Az új gyártócsarnok három kekszgyártó sora évi 12 ezer 300 tonna késztermék előállítására volt alkalmas.

A Győri Keksz- és Ostyagyár új gyártócsarnoka az átadás után.

„A vaskos könyv oldalán levő lakat jelzi: a könyv tartalmát nem mindenkinek, csupán néhány beavatottnak szánták.
A titkolódzás érthető, a könyv a hajdani Koestlin cég receptkönyve. Az ábécérendbe rakott kekszek, ostyák, masszák és cukorkák receptúráját olvasva, néhány ismerős is akad. Itt az Albert keksz összeállítása — a hozzávaló lisztről még azt is feljegyezték, melyik malomból mennyit kell küldetni —, odébb meg a Sire-Sire receptje
.

Július 1-én termelni kezdett az az új gyárrészlegük, amely egyszer és mindenkorra tényleg a múlt időbe száműzte a 85 évig tartó kézi munkát. Azok a hatalmas gépek az elmúlt nyolc és fél évtized alatt megállás nélkül működtek. Nemcsak ezek váltak ipartörténeti műemlékké, hanem a rajtuk végzett munka is valami, ma már csak dokumentumfilmekben látható üzemi életképhez hasonlított. Az angol gyártmányú Wicars kemencéket meglátogató egyik brit küldöttség szakembere így kiáltott fel: „Ezen az üzemlátogatáson többet tudtam meg a kekszgyártás történetéről, mint eddig bármikor!”

Igenám, csakhogy, ami az idelátogatónak érdekes élmény, az az itt dolgozóknak mindennapi munka. Kézi munka, s ez a szó nem képes visszaadni azokat a körülményeket, amelyek a júliusi gyáravatásig jellemezték a győri kekszgyártást, Az öreg kemencéket elöl és hátul, fönn és lenn, mindenütt emberek vették körül, akik minden egyes munkafázist saját kezükkel segítettek, ők keverték a masszát, ők tolták azt a hengerbe, s emberek helyezték a nagy nehezen elegyengetett tésztalapot a formázó elejére. Aztán ügyelni kellett tovább is, hová esik a kivágott forma, és hová megy a fölösleges tészta, amelyet ugyancsak emberek kevertek vissza a masszába. Majd a sütőlemezekre került nyers kekszek útját kellett vigyázni, amíg a kemencébe nem érnek, s utána már csak a kemencébő kigördülő forró lemezről kellett lesöpörni a megsült édességet, s nagyjából kész is lett egy adag keksz. Több mint félszáz ember végezte ezt a lélektelen munkát, zajban, forróságban. Ahogy a gyáriak mondják: az itt dolgozók 25 százaléka anyagmozgatással foglalkozott.

Nos, ez volt az egyik ok, amiért elhatározták a rekonstrukciót. Az építésükkor világszínvonalú kemencék — és technológia — felett eljárt az idő. Ami jó volt 1900-ban, az tűrhetetlenül korszerűtlen 1985- ben.

Az új épülete szép. Gulyás Bélát, a Vegyterv építészmérnökét illeti érte a dicséret.

A 150 méter hosszú teremben három óriás gépkígyó van, egy NSZK gyártmányú Hecrona és két szovjet gyártmányú gyártósor. Ami a Hecronát illeti, ma éppen úgy a világszínvonalat képviseli, mint Koestlinék 85 évvel ezelőtti Wicars kemencéje. Ez a gyártósor kétszer annyit termel, mint a négy Wicars kemence együtt.

A Hecronát bemutatva, szólni kell még a fémdetektoráról, amely pontosan megjelöli, ha a tésztába oda nem tartozó anyag került: illetve a földszintre bukó hűtősoráról, amelynek végén munkára várnak a csomagológépek.

A szovjet gyártósoron a hagyományos termékek készülnek, lényegesen egyenletesebb minőségben és természetesen jóval nagyobb darabszámban. Az egyik gépet — saját fejlesztéssel — kibővítették, így most már a csokoládés karikák mártása is itt, ebben az üzemrészben történhet.

Az itt dolgozó 1500 ember eddig több mint 31 000 tonna édességet — lisztes árut, cukorkát, pudingot, süteményport, sütőport (az országban egyedül itt készül) és pótkávét — állított elő. Most, hogy az új gyár is dolgozik, közel 37 ezer tonna lesz az össztermelésük.” (Magyarország, 1985. 07. 14.)

Az új gyártósor vezérlője.

Még egy érdekesség. A gyártósor olyan hosszú volt, hogy a kezelő kerékpárral közlekedett melette.

Fotók: Teknős miklós / Népszava sajtófotók (https://adt.arcanum.com/hu/collection/NepszavaSajtofotok/)

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

17 − 7 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját