A Rába-hídon áthaladva a Sétatérre értünk, melyen bal kéz felől a színház, jobb kéz felől a Kioszk állt. Itt volt Magyarország legrégibb állandó színháza, amelyben többek között Jászai Mari és Blaha Lujza kezdte pályáját.
Browsing category Belváros
Győr egyik jellegzetes középkori utcája a Sarló köz. Épületei részben a Kazinczy, részben a Kisfaludy utcák, illetve a Baross út házainak hátsó szárnyai.
A karmelita templom főbejárata melletti fülkében Győr egyik legszebb barokk szobra látható.
1970. május 24-én, vasárnap délután végleg bezárt a győri kioszk és augusztusban elkezdték az épület bontását.
A győri, Rákóczi u. 3. sz. épületben az egykori Osztrák – Magyar Bank győri fiókjának székháza volt.
A győri Kazinczy (egykor Szent Mátyás) utca 15. számú ház barokk – eklektikus stílusban épült.
A kétségtelenül középkor-végi és a nagy tűzvészben nagyrészt megmaradt épület helyén az 1617. évi telekkönyv három házat említ.
A győri Szabadság-szobor felavatására a Kossuth Lajos születésének 100. évfordulójára összehívott diszkőzgyűlés keretében 1902. szeptember 19-én került sor.









