A Baross úti Csemege ABC


1966. augusztus 18-án nyílt meg a Csemege Élelmiszer-kereskedelmi vállalat, Győr, Baross (Lenin) úti ABC áruháza.

1966-ban az Országos Takarékpénztár (OTP) megyei igazgatóságának székházát négy és félmillió forint költséggel alakították át csemege áruháznak.

Az OTP megyei igazgatósága
Az OTP megyei igazgatóságának bejárata
A Csemege ABC fényreklám terve, 1965 (Kép: Győr Város Levéltára / Műszaki Levéltár)

Pár nappal a megnyitó előtt így nyilatkozott Horváth Lajos üzletvezető: „Nagyon szép lesz az üzlet és nagyon színvonalasan szeretnénk üzemeltetni. Ötvenketten fogunk benne dolgozni. A legkényesebb igényeket is kielégítő áruházzal gyarapodik Győr. A falakat és az oszlopokat ízléses kerámia kockákkal burkolják. A Csemege ABC-nek lesz hidegkonyhája is. Az eladók kényelmét szolgálja a zuhanyzókkal ellátott öltözők és egy kultúrterem is.”

Állványok közt (Kisalföld, 1966. 08. 09.)

Koltai György, a Csemege és Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat vezérigazgatója 1966. augusztus 18-án, délelőtt 11 órakor adta át rendeltetésének az új létesítményt, amely 4,5 millió forintba került.

Az első vásárlók (Kisalföld, 1966. 08. 19.)
Az eladók egy része a nyitás napján (Nagyné Kovács Judit képe)
Az eladók egy része a nyitás napján (Nagyné Kovács Judit képe)
A pénztárosok a nyitáskor (Nagyné Kovács Judit képe)
A Csemege a Centrum áruház felől, 1984
A Csemege a Rába presszó felől, 1984
A Csemege ABC felirat, 1984
Címkék: , ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

1 hozzászólás

  • Lábody-Gunzhó Gyuri
    2019-08-19 at 04:34

    Akkor már/még nem voltak fák /és verebek sokasága/ a Baross utcán?

Szólj hozzá!

tizenkilenc + kettő =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját