Benzinkút a győri Sallai Imre úton


1965. augusztus 3-án új benzinkutat adtak át a 82-es és 83-as számú közlekedési főútvonalak elágazásánál a Sallai Imre (ma Nagy Imre) úton.

A Balaton, Veszprém és Pápa felé igyekvők, vagy onnan érkezők kényelmét szolgálta abban az időben az 1965. augusztus 3-án megnyílt négykutas benzinkút. A műszaki átadást július 12-én tartották meg, ahol az átvevők mindent rendben találtak. Ezzel a létesítménnyel feleslegessé vált a belvárosi, Tanácsköztársaság (ma Szent István) úti benzinkút, amely közvetlenül az ÉDÁSZ-ház mellett volt.

A Tanácsköztársaság (Szent István) úti benzinkút (Kisalföld, 1965. 07. 30.)
A Tanácsköztársaság (Szent István) úti benzinkút

A Kisalföld, 1965. 08. 05-i száma így írt az új benzinkútról:

Benzintöltő-állomás a Balatonhoz

A 82-es és a 83-as fő közlekedési út elágazásánál Győrött új benzinkutat épített az Ásványolajforgalmi Vállalat (ÁFOR). A másfél millió forintos költséggel emelt benzinkút átadására kedden került sor. A létesítmény a kezelőépületen kívül öltözőt és mosdót is magában foglal. Négy kútjából automata kimérőkészülék szolgálja ki benzinnel, szuperral, gázolajjal és keverékkel a gépkocsikat, motorkerékpárokat. Mindegyik kúthoz 25000 literes tartályt süllyesztettek a földbe. Üzemanyag-szállítási nehézség esetén tehát nem lehet fennakadás.

A megnyitás napján (Kisalföld, 1965. 08. 05.)

A gépkocsivezetők és autótulajdonosok, motorkerékpárosok, azok, akik Hegyeshalom és Rajka felől a Balatonhoz igyekeznek, sok időt és néhány kilométert takaríthatnak meg az új kút által, mivel nem kell nekik az 1-es útra elkerülniük, ahol a város másik modern benzintöltőállomása működik.”

A benzinkút és környéke 1975-ben (kép: fentrol.hu)

A tervekben még szerepelt egy motorpresszó, továbbá élelmiszer-, zöldség és gyümölcs-, valamint ajándéktárgyak forgalomba hozására alkalmas pavilonsor is. Ezekből semmi sem valósult meg.    A pavilonsor helyett panelházak épültek a benzinkút közvetlen szomszédságába.

A Sallai Imre (Nagy Imre) úti benzinkút 1990 körül

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

2 − 1 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját