A győri Veöreös-palota és a Kisfaludy-kávéház


A kávéház a fejlődő, művelődő és egyre önállóbb, függetlenebb városi polgárság igazi hazája volt. Újságot olvasni, időt tölteni, kártyázni jártak oda az emberek, de ott tárgyalta az ügyvéd, a kereskedő, az orvos is üzleti és egyéb ügyeit. Demokratikus intézmény volt, amelybe bátran mindenki beléphetett, gazdag, szegény, úr és szolga, férfiak (és később a nők is), mindenki egyforma kiszolgálást kapott. Sokszor egyesítette a régi piacok, kocsmák, csapszékek közös vonásait. Egy kávéházban lehetett üzletet kötni, esetleg munkát találni, dolgozni (elsősorban a szellemi szabadfoglalkozásúaknak) és híreket adni-kapni, esetleg gyártani.

1897 novemberében nyújtotta be a városnak Veöreös Boldizsár aljegyző és felesége a Deák utca (ma Aradi vértanúk útja) és a Vásártér (ma Szent István út) sarkán, az épülő városházával szemközt álló épület terveit a város építészeti választmányának.  A Győri Hírlap, 1897. november 18-i száma így írt: „Az új épület kiváló dísze lesz a városnak, velenczei gótikus stílben épül, magas földszinttel, a bolthelységek és az udvar közt mezaninnal. A földszinti kávéház helység 6,20 m lesz. A terveket Hübner Jenő műépítész készítette.

Látkép a Városháza tornyáról az épülő Veöreös-palotával, 1898. (Képeslap Békefi Péter gyűjteményéből)

A Kisfaludy kávéházat Gyárfás Pál nyitotta meg 1898. november 8-án.

Gyárfás Pál Kisfaludy kávéháza (képeslap, postabélyegzés 1902)

Nagy szenzációt keltett Gyárfás uram négere. A Győri Hírlap, 1899. 04. 19-i száma így írt: „A secessiós Kisfaludy kávéháznak szenzációja van.  Egy néger, egy eleven néger jár ott a nymfás képek alatt, fekete, fényes gyűrűzött  haját ékesen borzogatva olykor-olykor. Nagy tudományú legény ez. Tizennégy élőnyelvet beszél folyékonyan s ha Allah a szakállát még hosszabbra találja növeszteni, talán többet is megtanul. Gyárfás a kávéháztulajdonos Budapesten tett rája szert.”

Képeslap, postabélyegzés 1902.

Gyárfás Pál 1902-ig volt tulajdonosa a kávéháznak, amikor is egészségügyi okokra hivatkozva visszavonult, és az akkor 30 éves Aczél Miksának adta át az üzletet, aki a budapesti Royal-szállóból jött Győrbe. A régi tulajt „sajnálattal látja a közönség távozni, mert concilians modora és előzékenysége által kedvence volt a kávéházat látogató közönségnek”, de – ahogy a Győri Hírlap 1902. december 14-én írta – „az utódot jó hírnév előzi meg és hisszük, hogy őt is csakhamar megkedveli közönségünk”.

Aczél Miksa Kisfaludy kávéháza (Képeslap 1905)

A következő tulajdonosváltásra 1907-ben került, amikor Friedrich Márkus vette át az üzletet. A győri kávékimérések fénykorát erre az időszakra teszik, mivel abban az időszakban 22 különböző színvonalú és nagyságú üzletet számoltak össze.

Deák-utca bejárata a Kisfaludy kávéházzal 1909 (Képeslap Békefi Péter gyűjteményéből)

A Kisfaludy kávéház 1909 (Képeslap Békefi Péter gyűjteményéből)

1921-ben már Fridrich Vilmos, 1922-ben pedig Fridrich István és neje nevével fut.

A ’20-as évek közepén már nem kávéház.

A „Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. Dunántúli fiókja” Győrött 1925 körül.

A gróf Tisza István tér, jobbra a Veöreös-palota, földszintjén már a Lőwy (Jenő, Izidor) bútorüzlettel, 1926 (fortepan_95761 / SCHERMANN ÁKOS)

A motoros csillagtúra győri rajtja a palota elől, 1935. (fortepan_18427 / GYŐR VÁROS LEVÉLTÁRA)

A palota homlokzati rajza, 1940 (Győr Város Levéltára)

A II. világháború alatt a várost ért bombázások a történelmi belvárost szerencsés módon majdnem teljesen megkímélték, de a vasút felé közeledve egyre több lakóházat és középületet rongáltak meg. Súlyosan megsérült és kiégett a Kisfaludy kávéház épülete is, de külső főfalai a főpárkány magasságáig álltak még. Ennek ellenére a város vezetői és tervezői a bontás mellett döntöttek, és nem állították helyre ezt a „a városszerkezet és a városkép szempontjából meghatározó fontosságú saroktornyos lakóházat”.

Az 1944-ben megsérült Veöreös-palota (Kisfaludy kávéház) épülete 1945-ben (a DRKPMK helyismereti gyűjteményéből)

Az 1944. július 2-i bombázásban megsérült épület 1946. május 9-én (Fénykép Komondi Miklós gyűjteményéből)

Az épület bontása (Fénykép Komondi Miklós gyűjteményéből)

A cikk megírásához felhasználtam Kovács László jegyzetét

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

7 + 3 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját