A vagongyári ETO pálya bővítési terve


1943. év vége felé a vagongyári ETO városi területet kért a sportpálya bővítéséhez  Győr város törvényhatósági kisgyűlésétől.

A Győri Nemzeti Hírlap 1944. január 20-i számából:

„Megnagyobbítják az ETO pályát, emlékművet kapnak az ETO hősi halottai

A városi törvényhatósági kisgyűlése szerdán dr. Kászonyi Richárd főispán elnökletével rendes ülést tartott, amelyen közgyűlést előkészítő és önálló ügyekkel foglalkoztak.

Az utóbbiak során figyelemreméltó a vagongyári ETO kérelme, amelyben a sportpálya bővítésére városi területet kért használatra. Dr. Horváth József tanácsnok előadása szerint az ETO 1935-ben kapott engedélyt és helyet sportpálya építésére. Rövidesen az ország egyik legmodernebb sporttelepét építette fel.

Az ETO pálya 1939-ben (Fotó: Thomann Lajos)

„Ennek kibővítéséhez kér most területet. A városhoz benyújtott tervek szerint az országút felé 30 méterrel akarják kihelyezni a főbejáratot, az előtte és mellette levő területet parkirozzák és ott kívánják elhelyezni az ETO hősi halottai emlékművét.”

Az ETO pálya bővítési terve 1943

„A szemközti üres telken pedig autók parkirozását tervezik. A város kisgyűlése a terveket elfogadta és a kért területet használatra átengedte.”

Nem egészen 3 hónappal később (1944. 04. 13.) az angolszász légierő bombázása miatt füstbe ment a terv.

A tervrajzért köszönet Győr Város Levéltára / Műszaki Levéltárának

Címkék: , , ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

10 + 17 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját