II. János Pál pápa Győrben


II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-én 150.000 hívő előtt tartott szentmisét a Győri Ipari Parkban felállított ideiglenes templomban.

II. János Pál pápa (Karol Wojtyla, sz.: 1920. május 18. Wadowice (Lengyelország) – 2005. április 2. Vatikán) – a pápák közül elsőként – két alkalommal is ellátogatott hazánkba. 1991-ben szentmisét tartott Esztergomban, Máriapócson, Pécsett és Budapesten, ökumenikus istentiszteletet mutatott be Debrecenben. A budapesti Hősök terén tartott szentmisét közel kétszázezren hallgatták végig.
1996-ban a millenniumát ünneplő Pannonhalmi Bencés Apátságot kereste fel és Győrben is misézett.

A Szentatya méltó fogadásának megszervezésére 1996 januárjában Pápalátogatást Előkészítő Irodát hoztak létre. Dr. Pápai Lajos győri megyés püspök az iroda vezetésével Gyurácz-Németh Ferencet bízta meg. A pápai szentmise főrendezője Radó Tamás atya volt.

Az augusztusban felépítették az ideiglenes templomot. A pápamobil útján lehegesztették a csatornanyílásokat.

Képek a templom építéséről:

A megyei rendőr-főkapitányság épületének udvarán mutatták be tegnap délután a páncélozott, golyóálló üveggel ellátott Land-Rover Santana típusú járművet – pápamobilt -, amit pénteken nyerges vontatón hoztak Rómából Győrbe. (Kisalföld, 1996. 08. 29.)
” feltűntek azok a hegesztők, akik a fontosabb főútvonalakon rögzítik a szennyvízcsatornák fedeleit.” (Kisalföld, 1996. 08. 30.)

Szeptember 5-én látogatás szinte valamennyi helyszínén megtartották a rendőri biztosítás főpróbáját.

„Tegnap a pápalátogatás szinte valamennyi helyszínén megtartották a rendőri biztosítás főpróbáját. Az értékelésen nem lehettünk ott, de kívülállóként úgy láttuk, hogy minden roppant szervezetten haladt. A pannonhalmiaknak a késő délelőtti órákban bőven volt részük látványosságokban. A falu sportpályájára ugyanis három hullámban érkeztek meg a helikopterek, és egészen a végsőkig nem lehetett tudni, hogy közülük melyik szállítja a pápát. A biztosítás égen-földön egyaránt kiváló volt, a felhők között nehézfegyverzetű harci helikopterek köröztek, a körrnyező ablakokba pedig mesterlövészek vették be magukat. (Kisalföld, 1996. 09. 06.)

1996. szeptember 6. Fanfárok hangja adta hírül: Szent Márton monostora alapításának ezredik évében, a magyar honfoglalás millecentenáriumán Őszentsége II. János Pál ismét hazánk földjére lépett. A pápa különgépe háromnegyed tizenegykor landolt a Ferihegyi légikikötőben.

A katolikus egyházfőt, Vatikán állam fejét útjára elkísérte Angelo Sodano bíboros, állam titkár, Edward I. Cassidy bíboros és Piero Marini pápai szertartásmester is. A Szentatya üdvözlésére a repülőtéren megjelent Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula miniszterelnök, Gaál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és a kormány számos tagja.

II. János Pál pápa ezt követően Pannonhalmára érkezett. A rövid tiszteletadás után pápamobilon indult fel a Szent Hegyre, ahol a pannonhalmi diákság és a Magyar Bencés Kongregáció tagjai várták. A Szentatya a bencés szerzetesekkel költötte el ebédjét. Délután fél ötkor került sor a Szentatya, valamint a Magyar Köztársaság elnökének és feleségének találkozójára.

A pannonhalmi apátságban eltöltött éjszaka után a Szentatya pápai zászlóval díszített gépkocsival, pár perccel fél tíz után érkezett meg a szentmise helyszínére. Az égiek is kegyeikbe fogadták a várost. A meteorológia országos esőről beszélt, ám a szabadtéri szentmise kezdetére Győr felett kisütött a nap. Az eső csak a hívek helyszínről való távozása után eredt el.

Galéria a várakozó hívőkről:

A szabadtéri templom mögött – melynek oltárát Cziráki Lajos győri festőművész „Jó Pásztor” című oltárképe díszítette – magas rangú egyházi személyiségek, élükön Paskai László bíboros érsek, valamint a város és a megye vezetői fogadták a Szentatyát. A hívek ünneplése, tapsa, zászlólobogtatása közepette Szent Péter utóda átszállt a pápamobilba és Pápai Lajos megyés püspök kíséretében végigvonult a szektorok között.

A negyedórás körséta után a sekrestyében átöltözött a szer.tartáshoz és tíz óra után néhány perccel a pápalátogatás jelmondata szellemében – Reményünk Krisztus – kezdetét vette a szentmise. Róma püspökét Pápai Lajos győri megyés püspök köszöntötte második magyarországi útja győri helyszínén, s tolmácsolta a hazai nemzetiségek, az összes határon túlról érkezett püspökök, papok, zarándokok és minden jóakaratú ember tiszteletteljes köszöntését.

A szentmise után a pápamobilt kísérő konvoj útvonalán várakozó hívek integető sokasága köszöntötte a győri Püspökvárba érkező Szentatyát, aki ott találkozott helyi egyházi vezetőkkel, a Magyar Püspöki Kar tagjaival, hogy velük költse el ebédjét. Pihenője után II. János Pál pápa a püspöki palota vörös szalonjában fogadta Horn Gyulát, Magyarország miniszterelnökét és feleségét.

A rövid találkozást követően, harangok zúgása közepette az immáron vigasztalanul szakadó esőben Szent Péter utóda gyalog ment át a székesegyházba, hogy találkozzon a Győri Egyházmegye képviselőivel. A katedrálisban a Szentatya a főhajón áthaladva az elébe járulók és a hívek hódolatának fogadása közepette a templom északi oldalhajójának kegyoltárához, a Vérrel Könnyező Szűzanya kegyképéhez vonult, ahol csendben imádkozott. Ezt követően Krisztus földi helytartója elfoglalta helyét a főoltár díszes trónusán, majd meghallgatta Pápai Lajos püspök beszédét, aki a Szent István alapította Győri Egyházmegye papjai és hívei nevében köszöntötte a katolikus egyház fejét.

A székesegyházi találkozás és egyben kétnapos magyarországi látogatása záróakkordjaként a Szentatya az egybegyűltekkel együtt latinul elimádkozta a „Miatyánkat”, majd áldást osztva végigvonult a főhajón. Imádkozott Apor Vilmos mártírhalált halt győri püspök sírjánál, megtekintette a katedrálisban Szent László király koponyaereklyéjét őrző hermát, s a jelenlévők elköszönő tapsa közepette elhagyta a székesegyházat. A szakadó esőben gépkocsival jutott el a Dunakapu térre. Ott már várta a helikopter, mellyel a Szentatya Ferihegyre utazott, ahol az ünnepélyes tiszteletadás után különgéppel tért vissza Rómába.

2007-ben a Győri Nemzeti Színház előtti teret II. János Pálról nevezték el.

Keszei L. András 1996. 09. 09-én, a Kisalföld újságban megjelent cikke alapján.

Címkék: , , ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

17 + három =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját