Borozó az Arany János utcában


1953. december 21-én nyílt meg a soproni Haladás termelőszövetkezet győri borkimérése az Arany János utca 32. sz. alatt Patyi József bormérése helyén.

A Győr-Sopronmegyei Hírlap 1954. január 8-i száma így méltatta a vendéglátóhelyet.

„A jó bornak nem kell cégér

A poharakban fehér és vörösbor gyöngyözik. Az eres, göcsörtös, vagy símabőrű fehér kezek a háromdecis pohár alját a pultra koccintják, magasba emelik, mintha köszöntenének valakit, az ajkukhoz érintik, s máris csobog lejelé a maga csatornáján a zamatos soproni fehér, vagy vörösbor.

Az első pillanatban ezt látja az ember, miután belépett a soproni Haladás termelőszövetkezet győri borkimérésének ajtaján.

Arany János u. 32. a soproni Haladás termelőszövetkezet győri borkimérése 1954-ben.

A vendégek kisebb nagyobb beszélgető csoportját halk zsibongás veszi körül. Miltaller Árpád festő is vígan beszélget barátaival. Gyurasits Tibor, az Országos Takarékpénztár tisztviselője is felhajtja borát. De ki tudná hamarjában felsorolni a jelenlévők nevét és foglalkozását, hiszen találunk itt vagongyári munkásokat, a környező községekből dolgozó parasztokat, tisztviselőket, művészeket, postásokat, vasutasokat, kocsisokat, akik betértek ide egy pohár bort inni, ami — valljuk be — nem is esik rosszul a fagyos januári dételőttön.

Sürögnek-forognak a termelőszövetkezet tagjai, a borkimérés dolgozói.
Zárkány Gyula, az italbolt vezetője a pultnál áll és számtalanszor megmeríti a borban az egy, a kétdecis, vagy literes poharat. Linberger Albertné hol itt, hol ott tűnik fel, mert bizony jócskán akad dolguk. Szalal Nándor, ez a pirospozsgás fiatalember korsóval a kezében a helyiség hátuljában lévő hét-nyolc, — egyenként tíz hektóliteres hordó és a pult között közlekedik, mert fogy a bor, mintha „cukor“ lenne. Buch Miklós pedig a pénztárban szorgoskodik. Neki is kijut a munkából.

A soproni Haladás termelőszövetkezet győri borkimérése december 21-én nyílt meg és máris nagy népszerűségre tett szert. Ha párnapos történetét megírnánk, ez kerülne bele: január 6-ig kilencven hektóliter bort mértek ki, Volt olyan nap, hogy a bevétel meghaladta a negyvenezer forinlot. A nagy népszerűséget a vendégek azzal magyarázzák, hogy, a jó bornak nem kell cégér. S a nyelvük csettintése is elárulja, hogy aki egy pohárral elfogyasztott, annak nagy kedve támad a kővetkezőkhöz is. A termelőszövetkezet költője: Bakonyszegi Lajos ezt így írta meg: „Aki a soproni Haladás borát issza, nem sírja a pénzét vissza“.
Ezért nem csodálkozunk azon, hogy december 31-én hosszú sor kígyózott a termelőszövetkezet Arany János utcai borkimérése előtt, s a győriek huszonkét hektóliter bort vittek el az óesztendő búcsúztatásához, az újesztendő köszöntéséhez.

Az italbolt létrehozásával mindkét fél jól jár. A termelőszövetkezeti tagok jól értékesíthetik szorgos munkájuk gyümölcsét, kerül majd bőven pénz a munkaegységekre. A győriek pedig ihatnak a jó soproni vörösborból, jobb lett a dolgozók borellátása, A szállítás megkönnyítése érdekében most a termelőszövetkezetek tagjai arról beszélgetnek, hogy teherautót vásárolnak.

1957-ben tatarozták a borozót és új portált is kapott és a „Győri Vendéglátó Vállalalat 13. sz. fiókja” lett.

A „Győri Vendéglátó Vállalalat 13. sz. fiókja” 1960 körül.

1971-ben szanálták az Arany János utca 26-36. sz. házakat. Helyükre iroda- és üzletház épült (Modellház)

Címkék:

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

nyolc + tizennégy =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját