Német csapatok átvonulása Győrött 1941-ben


1941 áprilisában és májusában a Balkánról hazatérő német motorizált csapatok vonultak át a városon.

Páratlan fotóalbum került elő a német csapatok győri átvonulásáról. A képeket Nagy József (Gyöngyösszőlős, 1901. decem­ber 16. – Győr, 1984. február 26.), az MTI győri kirendeltségének a vezetője készítette.

A fotóalbum fedele.

Bár az album címében az áll, hogy „a Balkán felé és vissza”, mindegyik kép Németország felé vonuló motorizált csapatokról szól. Nagy József alaposan dokumentálta a képeket. Szinte mindegyik fotó hátulján feltüntette a pontos dátumot, néhol pedig az órát is.

Az albumborító belső oldalán kézzel írt jegyzet látható:

Az albumborító belső oldala.

A képeket időrendi sorban mutatom be:

Munkácsy utca, 1941. április 28. 10 óra

Szent István út, Bisinger sétány, 1941. április 29. 15 óra

Szent István út, 1941. 04. 30. 17 óra.

1941. ápris 30-án egy baleset is történt.

„Két autó és egy kerékpáros súlyos összeütközése a Czuczor-utca sarkán

Szerda délután fél négy óra tájban súlyos közlekedési szerencsétlenség történt a Czuczor és Árpád utca sarkán, melynek egy könnyebben sérült áldozata van.
A Dunahíd felől haladt a Czuczor utcában a WH 23.5680. rendszámú német személyautó és amikor az útkereszteződés elé értek a német kocsiban ülők vették észre, hogy egy magyar rendszámú teherautó halad keresztben az úton. A német autó teljes erővel fékezett, mint a féknyomok is mutatták, míg a CE 719. rendszámú teherautó vezetője még inkább gázt adott, hogy átjusson a személykocsi előtt.
A súlyos német autó utasai még az összeütközés előtt kiugrottak és így semmi bajuk sem történt, míg a fékezésben levő gépkocsi nekiszaladt a teherautó hátsó részének. A nagy erővel történt ütközés következtében a teherautó megfordult, nekicsapódott a járdaszélnek és felborult, miközben egy kerékpáros fiút, a 18 éves Fischer József kifutót is elütötte.

Hamarosan nagy tömeg gyűlt egybe, kihívták a mentőket is, akik a fiút életveszélyes fejsérülésekkel és lábtöréssel vitték be a kórházba. A teherautó vezetője csak könnyebben sérült a homlokán.” (Győri Nemzeti Hírlap, 1941. 05. 01.)

Szent István út, a Star Garage előtt, 1941. május 12. 13 óra
Gr. Tisza István tér – Szent István út, 1941. május 14. 9 óra

Szent István út, pihenő a Bisinger sétányon. 1941. május 22. 10 óra

Szent István út, „feliratozott” teherautók. 1941. május 15. 12 óra

További képek az albumból, melyeken nem szerepel pontos dátum.

Az albumért hálás köszönet Nagy József fiának, Nagy Tibornak.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

2 × 4 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját