Bolt a Bercsényi iskolában


A Bercsényi Miklós iskolában 1957. március 31-én nyílt meg az ország első ifjúsági fogyasztási szövetkezete.

Az 1956. szeptember 28-án felavatott 16 tantermes Bercsényi Miklós Általános Iskola és Gimnáziumban

„Megalakult az ország első ifjúsági fogyasztási szövetkezete

Kedves ünnepség színhelye volt szombaton a győri Bercsényi Miklós iskola. A növendékek közül több mint kétszázan megalakították az ország első ifjúsági fogyasztási szövetkezetét. Közép-Európában eddig csak Svájcban és Jugoszláviában volt. Az ifjúsági szövetkezet alakuló közgyűlésére és boltjának avatására megjelentek a szülők és sok meghívott vendég is.

Az Ifjúsági Fogyasztási Szövetkezet a kereskedelem és a szövetkezeti élet friss hajtása. Kidolgozott és önálló alapszabály szerint működik. Tagjai 20 forintos részjegyet vásároltak, s a vásárlási könyv alapján minden év végén a tiszta nyereségből vásárlási visszatérítésben részesülnek. Vezetőségét az iskola legjobb növendékei közül jelölték ki. A tanácsadó testületet az iskola pedagógusai közül választott nevelők alkotják. Az új szövetkezeti forma komoly segítséget nyújt az iskola politechnikai oktatásához is, mert a „kiszolgáló“ szem élyzetet a tanulásban, magatartásban kiváló eredményt elérő tanulók alkotják.

1957. március 31. Iskolások vásárolnak az ország első önálló diák-szövetkezeti boltjában, melyet a Bercsényi Miklós iskola diákjai alapítottak. (MTI Fotó: Baumann Pál, Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-794985)

Két hetenként más-más fiú és lány látja el a „kereskedői“ teendőket, akik a váltás után hivatalos leltár alapján adják át az üzletet. Az Ifjúsági Fogyasztási Szövetkezet önálló gazdálkodására jellemző, hogy saját bankszámlával dolgozik, s aláírásra az igazgatóság egy tagja (tanuló) és a tanácsadó testület ugyancsak egy tagja (nevelő) jogosult. Az évi tiszta nyereséget a közgyűlés határozata alapján használják fel — elsősorban tanulmányi kirándulásokra.
Az ízlésesen berendezett boltban jelenleg mintegy 50 ezer forint értékű áru van. Az áru nagyrészét iskolai felszerelések, tanszerek, szépirodalmi könyvek alkotják, de megtalálható az élelmiszer, kerékpár és más közszükségleti cikk is. A tanulók saját boltjukban vásárolhatják meg a háztartáshoz szükséges fontosabb élelmiszereket is.

Az alakuló közgyűlés úgy döntött, hogy az igazgatóság elnökéül Halász László második gimnazistát választja meg. (Kisalföld, 1957. 04. 02.)

„Vevő voltam a párjasincs boltban” (Pajtás újság, 1957. 05. 15.)

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizenkettő − 6 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját