Balesetmentes hónap, 1960 július


1960 júliusára  balesetmentes hónapot hirdettek meg Győrött.

A Magyar Rendőr fotósa képsorozatot készített  ez alkalomból városunk közlekedéséről.

A Belügyminisztérium Győr-Sopron megyei Főkapitánysága 1960. július 3. és 21. között balesetmentes hónapot szervezett megyénkben. Az eseményt július 3-án reggel 6 órakor a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár fúvószenekarának zenés ébresztőjével indították útjára. Felhívást intéztek minden üzemhez és vállalthoz, hogy vegyenek részt a szervezésben, valamint gépjárművel közlekedő kollégáiknak hívják fel figyelmét a közlekedési szabályzatra. Az esemény legfontosabb üzenete, hogy a vezetők tartózkodjanak a szeszesital fogyasztásától vezetés előtt és közben, mivel a tapasztalatok szerint minden ötödik közlekedési balesetet ittas vezető okoz. Emellett pedig az elmúlt évek emelkedő baleseti statisztikái is komoly indokot szolgáltattak a balesetmentes hónap szervezésére, hiszen 1959-ben 58%-kal emelkedett a balesetek száma az azt megelőző évhez képest, 1960-ban pedig már az év első felében meghaladta ezt a mennyiségű növekedést a megye útjain történ balesetek száma.

„Áldozatra” várva a Szabadság téren (kép: MAGYAR RENDŐR)

Kép: fortepan_67383 MAGYAR RENDŐR

A balesetmentes hónap keretében a rendőrség folyamatosan ellenőrizte a gépjárművel közlekedőket, elbeszélgettek a vezetőkkel, és külön felhívták a figyelmüket az udvarias és szabályos vezetésre.

Személygépjármű ellenőrzése

Tehergépjármű ellenőrzése

 

Vezess baleset nélkül

1960. június 1-én nyílt meg Győrött az ország legnagyobb, legkorszerűbb benzinkútja.

Az 1960. június 1-én megnyílt benzinkútnál

Az 1960. június 1-én megnyílt benzinkútnál

A vasútállomáson közlekedésbiztonsági kiállítást rendeztek.

A szöveget Kovács László írta a Kisalföld napilap 1960. 07. 02-i tudósítása alapján.

A képek forrása: http://www.fortepan.hu és http://magyarrendor.osaarchivum.org

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

1 × öt =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját

Népszerű bejegyzések