A fedett uszoda


1976. március 13-án avatták fel a fedett (sátras) uszodát Győrött a strand területén.

Az Erdőgazdaság egykori  telepe előtti területet jelölték ki a győri strand bővítéséhez.

A fedett uszoda helyének előkészítése 1975. 04. 21. (kép: fentrol.hu)
A sátras uszodának még csak az alapjai láthatóak. (Kép: flybook.hu)

„Lubickolás a sátorban”

Ezzel a címmel jelent meg tudósítás az átadásról a Kisalföld napilap 1976. március 14-i számában.

„Megnyitották a győri fedett uszodát

Szombaton fél tizenegykor már gyermekzsivajtól volt hangos a Győr és környéke Fürdő és Vízmű Vállalat győri sátortetős uszodája. Néhány perccel előtte a megye és a város párt és gazdasági vezetői, valamint az uszoda építésében közreműködők jelenlétében Szaló Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese átadta a strandfürdő újabb létesítményét Zámbó Józsefnek, a Győr megyei városi Tanács elnökének.

Épül a fedett (sátras) uszoda 1975

A hivatalos megnyitó után óvodás, kisiskolás gyermekek vették birtokukba az uszoda tan- és nagymedencéjét. Míg a szombat délelőtti úszás, lubickolás amolyan bemutatójellegű volt, hétfőn reggel hattól este nyolcig már rendes nyitvatartással üzemel a ‘sátor’. Délután kettőig az iskolák szervezett úszótanfolyamait, óráit tartják, négy órától hatig a nagyközönség látogathatja, majd este nyolcig az egyesületek edzéseire kerül sor. Itt készülnek a világbajnokságra az MHSZ győri könnyűbúvárai is.

A fedett uszoda 1976-ban az átadás előtt.

A belépődíj a hétköznapi két órára 3 forint. Szombaton az uszoda egész nap nyitva lesz a közönség számára, a szünnapot vasárnap tartják.”

A fedett uszoda a ’90-es évek végén (Fotó: Szabó Béla)
Címkék: , ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

4 + 4 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját