Browsing tag: kultúrház

Darányi Kálmán miniszterelnök Győrött, 1938. március 5.


1938. március 5-én, a Nemzeti Egység Pártjának győri nagygyűlésén tartotta híres beszédét Darányi Kálmán miniszterelnök, melyben egy ötéves, átfogó gazdasági fejlesztési programot hirdetett meg. A program nem volt más, mint a február 3-i Huba elnevezésű hadfejlesztési terv gazdasági megalapozása. Ebből 600 milliót közvetlenül a fegyverkezésre, 400 milliót közvetett védelmi fejlesztésre szántak. Az ütemezését 5 évben határozták

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját