A Győri Gázművek gömbtartálya


1952. augusztus 20-án avatták fel hazánk első gömbtartályát, melyet a W. P. Magyar Vagon- és Gépgyár készített a Győri Gázművek részére.

„Már megint nincs gáz” – bosszankodtak gyakran a győri háziasszonyok. A Belvárosban még csak-csak pislákolt, de a külvárosokban már nagy-ritkán égett. A gázhiány sok kellemetlen órát okozott a város lakóinak. A meglevő gáztartály kicsinek bizonyult, nem tudta a város iparát, lakosság háztartását megfelelően ellátni. Az Országos Tervhivatal úgy döntött, hogy az országban először a Győri Gázműveknél építik meg hazai anyagból, hazai tervezéssel a legkorszerűbb gömb alakú gáztartályt. 1951 tavaszán kezdtek hozzá az építéshez. A Vagongyárból Lengyel József műszaki igazgató, Stiaszny Ferenc főmérnök, Papp Zsigmond művezető és a hídműhely dolgozói vettek részt a gáztartály építésében.

A gömbtartály építése (Kép: Rába Járműipari Holding ,Technológiai Centrum- Németh Attila)
Talán a műszaki átadás? (Fénykép Békefi Péter gyűjteményéből)

Először megépítették a két méter magas betontalpazatot. ez a talpazat kehelyszerűen öleli át a húsz méter átmérőjű hatalmas gáztartályt. A tartály lemezeit a hídműhely dolgozói a helyszínen elektromos hegesztéssel forrasztották össze. Társadalmi munkában  a Gázművek dolgozói is részt vettek a tartály építésében.

Talán a műszaki átadás? (Fénykép Békefi Péter gyűjteményéből)
A fotó hátlapja

Augusztus 19-én reggel négy órakor megindult a gömbtartály első próbaüzemeltetése. Hat napig tartott a nyomásszabályzók, a biztosítószelepek beszabályozása. Augusztus 26-án este 11 órakor megkezdték a tartály gázzal való megtöltését.

Az elkészült gömbtartály (Kép: Rába Járműipari Holding ,Technológiai Centrum- Németh Attila)

A gömbtartály hasznos űrtartalma 20000 köbméter, a gáznyomás 5 atm., külső átmérője 20000 mm., falvastagsága 20 mm., önsúlya 200 tonna. A szerelő-létra teljesen körbe forgatható.

A gömbtartály 1954 körül (Kép: Szilágyi Sándor)
A Gázgyár és a gömbtartály az ’50-es évek vége felé
A gömbtartály mint reklámhordozó (Kép: a DRKPMK helyismereti gyűjteményéből)

1968-ban TOTO reklámfelirat került a tartályra.

A Budai út látképe a víztoronyból (Kép: Rába Járműipari Holding ,Technológiai Centrum- Németh Attila)

Az 1970-es években elbontották a gáztartályt.

Szöveg: A Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. augusztus 29-i számában megjelent cikk alapján.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

A győri Puli

Az 1000.

2 hozzászólás

  • Giczijudit
    2021-08-25 at 08:22

    Csodálatos

  • Tóth László
    2022-08-22 at 13:18

    A Gázgyárban, fekete (pécsi, majd lengyel) (kő) szénből állították elő a városi gázt. A hátra maradt, kigázosított szén, a koksz remek fűtőanyag volt az öntöttvas kályhákban.

Szólj hozzá!

tizenegy + tíz =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját