Apáca u. 5. a „Káptalani zenészek háza”


A XVI. század első felében a Szent Erzsébet utcában, a mai Apáca u. 5. sz. alatt a Városháza állott.

A középkorban a ház telkén állott a Városháza, melyet a város a régi, abban az időben romokban álló nagypréposti házért 1570-ben elcserélt. (E ház a Rákóczi u. 1. sz., a „Régi Városháza” épülete). A középkori Városházában rendezték be a csere után, a székeskáptalan, mint Győr város földesura által fenntartott, XVI. – XVII. századi „magyar iskolát”, melyet a káptalandombi otthonából a német katonaság üldözött el. A szabad királyi rangra emelt Győr város 1743-ban az iskolát a maga kezelésébe vette. Az ekkor már már kétemeletes épületben az iskolán kívül a székesegyház énekesei és zenészei is laktak. Az iskola csak 1778 után költözött el innét. Közben 1775-ben, mint azt a kapuja felett elhelyezett emléktábla is hirdeti:

„Ezen ódonságában roskadozó épületet a székesegyházi karzenészek és az első elemekben oktatandó zsenge ifjúság kényelmére, dísz és közjó okáért nemesebb kivitelben alapjaiból újra emeltette a győri káptalan 1775. évben.”

Az Apáca utca egy 1907-ben postázott képeslapon.

Falán,  1926. 12. 16-a óta emléktábla hirdeti Richter Antal székesegyházi karnagy emlékezetét.

Az emléktábla felirata
Az emléktábla felavatása 1926. december 16-án. (Németh Vilmos gyűjteményéből)

A nagy, kétemeletes ház homlokzata már a késő barokk, a rokokó és copf stílus keveréke.

Az Apáca u. 5. sz. a ’60-as évek elején
Az Apáca u. Talán 1970 körül.
A ház a ’80-as években (fotónegatívról szkennelve)
A ház a ’80-as években (Békefi Péter gyűjteményéből)
A kapu a táblával (Békefi Péter gyűjteményéből)

Felhasznált irodalom:

Jenei – Koppány: Magyar műemlékek – Győr, 1964

Jenei Ferenc: Régi győri házak, 1959

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

1 hozzászólás

Szólj hozzá!

2 × 2 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját