A Széchenyi nyomda
1977 április 29-én avatták fel a Győr-Sopron Megyei Nyomda Vállalat új létesítményét, a Széchenyi nyomdát.
A vállalat rövid története:
A Győr-Sopron Megyei Nyomda Vállalat jogilag és gyakorlatilag a Szabad Győr Nyomdából keletkezett.
„Röviddel a felszabadulást követően, 1945 áprilisában a Győri Nemzeti Bizottság hatáskörébe vonva, Szabad Győr Nyomda néven, a városban elsők között kezdett termelni a Szabadság (akkor gr. Tisza István, ma Városház) tér 7. sz. alatti (Limpek-ház) épületben (volt Győri Nemzeti Hírlap nyomda). Ez a földszintes régi ház a városi tanáccsal szemben, a jelenlegi szökőkút vonalában és attól kelet felé állt. Első igazgatója Kőműves József gépmester volt
1950-ben a Szabad Győr Nyomdának jutott az a feladat, hogy létrehozzon egy nagyobb vállalatot, melyben egyesíteni lehet a megmaradt és külön-külön működő kisebb üzemeket. A feladatelső és legfontosabb előfeltétele a célnak megfelelő épület biztosítása volt, mert a meglevő nyomdák elhelyezése és épülete egyáltalán nem jöhetett számításba. A város középpontjában, Árpád út 39. sz. alatt volt egy olyan épület, melyet eredetileg is nyomda elhelyezésére létesítettek. Ebben működött a Győri Hírlap nyomdája 1940-ig, majd Pósa Tamás nyomdája üzemelt itt egészen a háború utolsó esztendejéig. Ez a szép nyomdaépület 1944. július 2-án bombatalálatot kapott. és még mindig sérülten állt.
Sok nehézség leküzdése után és az egyesülés támogatása tévén a Szabad Győr Nyomda részére kiutalták ezt a sérült házat, és 1950 őszén elkezdődhetett az építkezés. A lebombázott épületrész újjáépült, a többi helyiséget pedig a célnak megfelelően alakították át. 1951 tavaszán készen állt a nyomda új helye.” (Fias István – A Győr-Sopron Megyei Nyomda Vállalat első 25 éve, 1975)
A vállalat már 1960-ban jelezte egy új, korszerű nyomda szükségességét.
A Győr-Sopron megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1966. április 14-én határozatot hozott, amelynek értelmében Győrött új, korszerű nyomdát kell létesíteni. A határozatot tettek követték és a Kálvária utca 1—3. szám alatt, ahol valaha apró házak, egészségtelen lakások voltak, még előbb pedig a Zöldfa (köznéven Vaddisznó) beszálló vendéglő működött, 1973-ban megkezdődött a bontás.
1975. március 21-én pedig elhelyezték a megyeszékhely új létesítményének alapkövét.
„Alapkőletétel
A sajtó legközelebbi munkatársai, a nyomdászok ma délelőtt 9 órakor pár percre megállnak a munkában. Kettős ünnepet ülnek: 25 éve lett szocialista üzem a Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat. A nyomda vezetői ellátogatnak a Kálvári utca és az Eszperantó utca sarkán lévő, ma már üres telekre. Mielőtt az építők megkezdik a 45 millió forintos beruházást, az új győri nyomda építési munkáit, emlékül az utókornak leteszik az új nyomda alapkövét.
Mit tesznek a vörösréz urnába?
Az új nyomda alapító okmányát és tervrajzát. A felépülő korszerű létesítmény makettjének két fényképét.
Fémpénzben 18,80 forintot, egy nyomdai szakmunkás mai órabérét. A 25. évfordulóra megjelent ünnepi kiadvány egy példányát. A győri újságírók nesztorának, Nagy Józsefnek két fényképét az épülő nyomda helyén egykor volt házacskákról meg a Vaddisznó vendéglőről, amely valaha kedvelt szórakozóhelye volt a győrieknek. Azonkívül a Kisalföld mai számának egy példányát.” (Kisalföld, 1975. 03. 21.)
„A Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat a jövő év elejétől új üzemben folytatja tevékenységét. A vállalat dolgozóinak kívánsága, hogy a nyomda a régi elnevezés helyett a Széchenyi Nyomda cégjelzéssel folytathassa működését. A tanács a vállalat nevét — 1977. január 1-i hatállyal — Széchenyi Nyomda névre változtatta.” (Kisalföld, 1976. 12. 17.)
A Széchenyi nyomda felavatására 1977. április 29-én került sor.
A Magyar építőművészet (1980/1) az új győri nyomdáról: