A szépségszalon


A győri szépségszalont 1982. július 12-én adták át a Gorkij (ma Teleki) és a Molnár (Krausz) Ferenc (ma Pálffy Miklós) utca sarkán, a színház mögött épülő lakótelepen.

1974-ben megkezdték a győri Belvárosban a  Gorkij (Teleki) út, Árpád út és a Schweidel utca közötti szakasz, a Varga utca, az Újvilág utca és tér házainak letarolását, majd 1977-től a erre a részre épült egy új lakótelep. A letarolt területről fotók ebben a cikkben láthatók https://regigyor.hu/belvaros/letarolt-gyori-belvaros/

Az épülő szépségszalon 1980-ban (Kisalföld, 1980. 09. 05.)

Az épülő szépségszalon és az új Kisfaludy színház 1980-ban

Az eredeti tervek szerint 1981 februárban kellett volna átadni a szolgáltató egységet, de az csak közel másfél év múlva készült el.

(Kisalföld, 1982. 01. 05.)

A Kisalföld napilap 1982. 07. 11-i száma így számolt be a Szépségszalonról:

„Elkészült a Szépség-szalon
Elektrokozmetika, kondícionálás, szauna, szolárium

Régen dédelgetett terve valósult meg a győri Fodrász Szövetkezetnek. Győrött, a Gorkij és a Molnár (Krausz) Ferenc utca sarkán, a színház mögött épülő városrészen átadták rendeltetésének a 360 négyzetméter alapterületen berendezett új üzletet.

Méltán kapta a Szépségszalon nevet: női fodrászat, elektromos és hagyományos kozmetika, kondicionáló szoba, szolárium, szauna és egyéb szolgáltatások kapnak itt helyet. A korszerű jelzőt is joggal viseli a létesítmény.

Az előtérből jutunk az emeletre, a testápolás otthonába. A kozmetikusok négy tágas fülkét kaptak, kényelmes kezelőszékekkel. Ott találni továbbá a kondicionáló termet, a szaunát, a szoláriumot, az öltözőt és kényelmes váróhelyiséget.

A kozmetikus munkában (Kisalföld, 1982. 07. 11.)

A szalont korszerű gépekkel és többségében a szövetkezet műhelyében készült egyedi bútorokkal rendezték be. A Nemectron-féle gépcsaládot vásárolta meg a szövetkezet, amelyekkel a legkorszerűbb kezelést nyújthatják. A többi között arcápolást, izomerősítést, fogyasztást, általános „felújítást” . . .

Nemcsak udvarias és színvonalas, hanem jól szervezett szolgáltatást ígér Bognár Gyuláné, a szövetkezet elnöke. A már említett háziaszszony fogadja a vendégeket, tájékoztatást ad és felveszi — még telefonon is — az előjegyzést. A kúraszerű kezelést igénybevevő vendégek esetében természetesen figyelemmel kísérik a hatásokat. A testápoláshoz — ez sem mindennapi — köpenyt, papucsot, törölközőt, lepedőt adnak.

Az ABC és a szépségszalon 1983-ban

Szépség-szalonban hetente egyszer diétás étkezési tanácsadás lesz, és másnaponként gyógytorna gyakorlatokhoz adnak szóbeli, illetve írásos anyagokkal segítséget.

A Szépségszalon 1989-ben

Sok-sok gondoskodással, munkával és igényességgel készült új szalonja megnyitására és működtetésére a szövetkezet vezetése és egész kollektívája. Valóban minden feltételt megteremtettek a tanács és a KISZÖV segítségével. A siker most már azokon a szakembereken múlik, akik hétfő reggeltől — két műszakban — a vendégek rendelkezésére állnak.” H. I.

A Szépségszalon az 1980-as években


Címkék:

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

4 × három =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját