Támadás a győri börtön ellen 1919-ben

1919. július 31-én, a Tanácsköztársaság utolsó napján a tömeg megtámadta a győri börtönt és kiszabadította a foglyokat.

Az előzmények:

1919. március 21-én az antant-hatalmak által küldött ultimátum hatására – amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig – lemondott az addigi polgári demokratikus koalíciós kormány, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Kommunisták Magyarországi Pártját a hatalomba: a két párt egyesült és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra. Orosz mintára munkástanács-igazgatást vezettek be az üzemekben, köztulajdonba vették a lakóházakat, szállodákat, oktatási intézményeket, üzleteket, végül pedig a földbirtokok szocializálásáról jelent meg rendelet. Mindez új problémák tömegét hozta felszínre a mindennapi élet és a termelés tekintetében.

Győr, – az ország legiparosodottabb városa, amelynek lakossági összetételében magasabb volt a munkások számaránya, mint Budapesten -, nyomorgott az élelmiszerhiánytól. Ugyanakkor feketézők, csempészek vásárolták fel a megye falvaiban az őstermelők nélkülözhető készleteit. Csillapítandó a koplaló iparváros zúgolódását, batyuzási igazolványt igényelhettek a direktóriumnál a tanácshatalom bizalmára érdemes kérelmezők.

Június 5-én jelent meg a direktórium rendelete a batyuzási igazolvány rendszeresítéséről. Aki nem kapott ilyen engedélyt és mégis üzletelt a falusi gazdálkodókkal, attól elkobozták a jogcím nélkül szerzett élelmet. Még aznap értesítették a batyuzási engedély bevezetéséről a kormányzótanács illetékeseit. Helyeslést remélt a győri direktórium, de meglepetésére a fővárosi kommün erősen nehezményezte az intézkedést.

1919. július 25-én a népgazdasági tanács betiltotta a batyuzást. A győri közellátási hivatal vonakodott a rendelet kiadásában, de végül lúlius 30-án megtette, mely súlyos következményekkel járt.

A győri picokon tökön és gerslin (hántolt árpa) kívül semmiféle zöldárut nem lehetett kapni. Az asszonyoknak volt pénzük csak éppen vásárolni nem tudtak. Amikor július 31-én a szokásos asszonytömeg a közellátási hivatal folyosóján megjelent, ajtóra függesztett hirdetmény fogadta őket, mely tudtul adta, hogy a batyuzási engedélyek kiadását betiltották.

A hivatal alkalmazottai igyekeztek a tömeget csillapítani, de eredménytelenül. Legjobban egy Schneider nevű bécsi asszony kiabált, akinek a lányát a megelőző napokban letartóztatták. Miközben a tömeg egyre növekedett, Schneider Lajosné egyik hozzátartozója azt javasolta, menjenek a fogházba, szabadítsák ki a letartóztatott asszonyokat. A törvényszékhez rohantak és követelték a csempészlány szabadonbocsátását. Mivel a bíróság épülete néma maradt, az asszonyok kövekkel kezdték beverni az ablakokat. utána a fogház elé vonultak és „megostromolták” a fogházat. Az őrség nem használhatta a fegyverét a védtelen nők ellen, végül engedtek és a tömeg benyomult a fogházba.

Amikor a megnyitott cellákon át a rabok kiszabadultak megkezdődött szerte a városban a fosztogatás. Először a Városházát akarták megostromolni, de azt már őrség védte. A felbőszült asszonyok tettlegesen bántalmazták a katonákat. Mikor látta a tömeg, hogy a városházára bejutni nem tud, szétszéledt a városban és néhány vezető lakását feldúlták, kifosztották.

Erről az eseményről Komondi Miklós jegyezte fel, egy akkor 12 éves szemtanú elmondását.

Az eseményről beszámolt a Népszava 1919. július 31-i száma is:

Erdélyi Ernő, aki Rákos Ferenc utódjaként győri székhellyel a Lajta-Ipoly vonal teljhatalmú politikai megbízottja címet viselte, hajtóvadászatot indíttatott az asszonylázadás azonosítható résztvevői ellen.

Hajnali kezdettel folyamatosan fogdosták össze a felelősségre vonandókat. Még javában tartottak az elővezetések, amikor a délelőtt folyamán két forradalmi törvényszék ült össze: a polgári és a katonai. Erdélyi Ernő szálláshelyéről tartott állandó telefonkapcsolatot a forradalmi törvényszékekkel. Ő nem a Hotel Royalban lakott, mint elődje, hanem a Káptalandombon lévő papneveldét, a Nagyszemináriumot sajátította ki. Egy sereg terrorista testőr szigetelte el tőle a külvilágot, s így elzártan Újváry Ferenc színésszel, a fanatikus kommunistával tanácskozott a teendőkről.

A polgári forradalmi törvényszék hosszú évekre szóló büntetést mondott az asszonyvádlottakra, pl. Bernát Ferencnét, akit a lázadás vezetésében találtak bűnösnek, tizenöt évi börtönre ítélték.

Felhasznált irodalom:

Gőcze Géza / Perepatits Antal – A vörös Győr, 1964

VÖRÖS KÖNYV 1919 (Szerkesztette: Gerencsér Miklós) Antológia Kiadó, Lakitelek 1993.