A Park étterem


1971. február 27-én nyílt meg Győrött, a Tanácsköztársaság (ma Szent István) út 23. szám alatt a Park étterem.

Az 1967-1971 között épült ház földszintjén kapott helyet a Park étterem, amelyet 1971. február 27-én nyitottak meg.

A Park étterem

Idézet a Kisalföld napilap 1971. február 3-i számából:

„Győrött a Tanácsköztársaság úti szövetkezeti ház földszinti üzlethelyiségeinek műszaki átadása még tart. Győr legszebb és legkorszerűbb étterme itt nyílik meg február utolsó napjaiban. A vendéglátók elhatározása, hogy a Park Étterem berendezéséhez méltó, magas színvonalon szolgálják ki a vendégeket a 330 személy kényelmes kiszolgálására alkalmas étteremben, a két kerthelyiségben – az egyik nyitott, a másik fedett -, ahol 200 ember szórakozhat és a különteremben, amely 80 vendég befogadására alkalmas. 

Kijelölték a Park Étterem vezetőit. Üzletvezető Éhn Imre, a Rába Szálló volt üzletvezetője, aki Lausanne-ban a szállodai és vendéglátóipari főiskolán lett a szakma mestere. Zalka Ferenc az útépítés miatt lebontott, közkedvelt győri kisvendéglőből, a Zöldkoszorúból ismerik a győriek és sokan a vidékiek is. A finom falatokat Pőcze Imre, a Kristály étterem eddigi főszakácsa, a belkereskedelem kiváló dolgozója készíti majd, aki pillanatnyilag Budapesten a Gellért Szállóban tanfolyamon vesz részt.”

A Park étterem

A Kisalföld napilap 1971. február 28-i száma így írt a megnyitásról:

„Győr újabb reprezentatív vendéglátó egységgel gyarapodott. A Tanácsköztársaság úti szövetkezeti lakóház földszintjén szombaton délelőtt a megye, a város párt- és állami vezetőinek jelenlétében nyitották meg a Park Éttermet, amelyről elmondhatjuk hogy nem csak Győr, hanem a Kisalföld egyik legszebb vendéglátó helye.

A tágas előcsarnokban van a ruhatár, ahonnan a 80 személyes különterembe juthatunk, amely ünnepi vacsorák, ebédek és tanácskozások megrendezésére alkalmas. Ugyancsak az előcsarnokból nyílik a fehér műkőpadozatú étterem, egyik részében hangulatos boxokkal. A konyhát a lehető legkorszerűbb konyhai gépekkel szerelték fel.”

Nyitás előtti pillanatok (Kisalföld, 1971. 02. 28.)

Fürst József, a Győr – Sopron megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója megnyitó beszédében köszönetet mondott az építőknek és a két tervező mérnöknek, Horváth Istvánnak és Lőrincz Józsefnek

A Park étterem fényreklámja (VITECH)

A nagy nyugati utazási irodák már a nyárra foglaltak helyet különféle csoportoknak. Az áprilisban Bécsben megrendezésre kerülő osztrák – magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésre autóbuszokkal utazó budapesti szurkolók egy része a Park étteremben fogyasztja el a reggelijét, majd Ausztriából visszatérve ott vacsorázik.”

A Szent István úti ház melynek a földszintjén található a Park étterem

Az újságíró panasszal fejezte be írását:

„Az új étterem a Győrt átszelő nemzetközi főútvonal mellett fekszik, megállni előtte gépjárművel mégsem lehet, mert érthetetlen okok miatt a széles főúton megállni tilos. Azt kérdezzük az illetékesektől, hol álljanak meg azok az autók, amelyeknek utasai a Parkban kívánnak étkezni, szórakozni. Rendet kellene teremteni már végre Győrött a tilalmi táblák rengetegében.”

Valószínűleg a parkolási gondok is közre játszottak az étterem korai megszűnésében. (Ha jól tudom ez 1990 körül történt.)

Az 1990-es évek elején már Bingo helyszínként működött:

Bingo Győr

A megnyitóról a Kisalföld hasábjain keresztül Imre Béla tudósított.

Címkék: ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

4 hozzászólás

  • Ambrus Éva
    2019-09-21 at 15:56

    T. Régi Győr! Kettő kiskocsmának keresem a nevét! A Park étterem helyén volt, Jókai-Szent István u. sarkon. A másik a Bajcsy Zs. Úton volt, a DM-el szemben? Az udvarban volt a régi gyerekkönyvtár! Kérem segítsenek legyenek szívesek! Köszönöm szépen!

  • Hegedüs László
    2023-02-28 at 13:19

    80-90-es években én voltam a konyhafőnöke,több mint 10 évig Csákányné Zsuzsa nénivel.Nagyon profi személyzettel!!

  • Takács Zoltán
    2023-04-11 at 13:14

    A 80-as évek közepén ott voltam felszolgáló tanuló. Csákányné Zsuzsa néni, Vámosi Pista bácsi Hegedűs Laci bácsi, Marika néni(k), felszolgáló kollégák, kolléganők. Szép volt…

Szólj hozzá!

tizenöt + tizenhat =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját