Győri iszkápások
Az „iszkápás” elnevezés az akkor legfontosabb szegkovács készítményt, az iszkápát idézi fel. Az iszkápa a hajó, ladik és csónak készítésénél használt U-alakú kovácsolt szeg.
A győri szegkovácsokra vonatkozó egyik legrégibb írásos dokumentum a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum őrzött, 1789-ban készült térkép, amely bizonyítja, hogy a szegkovácsok egy népesebb csoportja már a 18. század végén Győrben élt és dolgozott.
A térkép feltünteti a „Cigány-Lapost” megemlítve, hogy ott dolgoznak az iszkápások.
Nem véletlen, hogy a győri szegkovácsokat a hajóépítésnél használt szegről nevezték el. A 19. század második feléig a folyók városa számára a jólétet a folyókon, mint természetes közlekedési útvonalakon lebonyolított kereskedelem, elsősorban a gabonakereskedelem biztosította. A kereskedelemhez kapcsolódó iparágként a városban virágzott a hajóépítés, és az „iszkápa” keresett cikk volt.
leltári szám/regisztrációs szám: 263)
Az iszkápás munkahelyét általában háza közelében alakította ki. A tűztér egy sor téglával körülhatárolt, középen agyaggal bélelt terület volt. Ezen szabadon égő koksszal tüzeltek, a tüzet fújtatóval élesztették. Általában a tűztér mellett egymással szemben két kovács dolgozott. A kovácsok térden felülérő földbe vájt gödörben álltak, így a felfelé húzódó káros gázok hatását kevésbé érezték. A tűztér jobb oldalán volt az üllő, melyneka a hegyes végét nem használták.
Az iszkápás a bal kezében levő fogóval tartotta az üllőn a munkadarabot, jobb kezében volt az alakító szerszám, a kilós kalapács.
A győri szegkovácsok népes közösséget alkottak, 1895-ben még 376-an foglalkoztak a mesterséggel. A szakma művelőit szoros családi kötelékek is fűzték egymáshoz. A mesterség apáról fiúra szállt.
A győri gabonakereskedelemnek a 19. század utolsó évtizedeiben bekövetkezett lassú hanyatlása a győri iszkápások számára is rossz időket hozott. Amikor az egyre jobban meginduló vasútépítés miatt a vízi úton történő szállítás gazdaságtalanná vált, az iszkápások is a vasútépítésnél használt szegek (sínszegek) készítésére álltak rá.
Működésük fénykorának emlékét őrzik, és eredeti lakhelyükre utalanak az Iszkápa köz, Tűz utca és a Zúgó utca nevek.
Az 1980-as évek végéig működött a „Szegkovácsok kisszövetkezete” a Kossuth Lajos utca 136. szám alatt.
