KRESZ-park az Erzsébet ligetben


1968. szeptember 18-án avatták fel Győrött, az Erzsébet ligetben a KRESZ-parkot.

„Hosszú utat járt meg a győri KRESZ-játszótér ügye. A budapesti KRESZ-pálya nyomán – csaknem hat évvel ezelőtt – a vidéki városok között Győr volt az első, ahol felvetődött a gondolat: játékosan, a gyakorlatban kell megtanítani a gyermekeket, az iskolásokat a helyes, balesetmentes közlekedésre. Az elgondolás szülőatyja Cziglényi László, segítőtársa Mentusz Pál volt. Az elgondolást terv követte – társadalmi munkában! A kivitelezésben sokan buzgólkodtak. A helykijelölés is megtörtént annak idején Győrött, a Bercsényi iskola mögött. A földmunkákat a lakosság társadalmi munkában végezte, de a játszótér ügye kútba esett. Menet közben ugyanis a KRESZ-pálya kellős közepén termálkutat fúrtak. Ugyan hol legyen hát? Végül is az Úttörő (Erzsébet) ligetben épült fel a KRESZ-játszótér. Évek teltek el, a Győrött készített tervek alapján Szombathelyen, Szegeden és más városokban előbb készültek el a KRESZ-játszóterek. A győri KRESZ-pálya is végre elkészült, amely nagyon szép és csinos. Üzemek és vállalatok segítettek a munkában. A vagongyári KISZ-esek elkészítették a jelzőtáblákat, az ÉPFU ingyen fuvart adott, a Városgazdálkodási és Útkarbantartó Vállalat az utakat építette, az Állami Biztosító, ígéretéhez híven, megvásárolta a kerékpárokat, a rollerokat és a go-kartokat.  Színesek, csillogóak, szépek. A közlekedési úttörő-járőrörs tagjai – akik a bemutatót tartották – izgatottan várták, hogy birtokba vehessék, a gyakorlatban próbálhassák ki a tetszetős közlekedési eszközöket. Az ünnepség szeptember 18-án, délután 3 órakor kezdődött. Az ünnepi beszédet Farkas Tibor, a Győr városi Tanács VB elnökhelyettese mondta. A startra kész gyerekeknek Komárcsevics János, a megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács titkára adta át az új KRESZ-pályát.

A KRESZ-pálya megnyitása után (Kisalföld, 1968. 09. 19.)

Pillanatok alatt benépesült a játszótér. 1100 méteres úthálózaton gyakorolhatták a helyes közlekedést a gyerekek. A fákkal, bokrokkal tarkított kellemes környezetbe járnak majd ki a győri iskolák tanulói, akik számára kötelező a KRESZ-oktatás. Délutánonként, vasárnapokon és ünnepeken bárki felkeresheti a játszóteret.”  (Kisalföld, 1968. 09. 19.)

Az Erzsébet ligeti KRESZ-park 1975-ben:

A KRESZ-park 1975-ben (Kép: fentrol.hu)

 

Gyakorlás a KRESZ-pályán 1970 körül (Kép: Horváth Balázs)

 

Gyakorlás a KRESZ-pályán 1970 körül (Kép: Horváth Balázs)

 

 

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

hat − egy =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját