A győri Kis-Duna áruház


A Kis-Duna áruház Győr egyetlen Makovecz Imre által tervezett épülete, amelyet azonban a kivitelező vállalat az eredeti tervtől eltérően, egyszerűsítve épített meg.

„Két évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni az áruház építésének gondolatával – mondja Bognár László, a Győri Áfész kereskedelmi osztályvezetője -, s miután a városi tanács saját költségén szanálta a kiszemelt területen lévő lakásokat, valamint a területet rendelkezésünkre bocsátotta, kezdhettük meg az építkezést 1971 tavaszán.” (Kisalföld, 1971. 11. 26.)

A leendő áruház helyén álló házak 1969-ben. (fotó: Nagy József)

A terveket Makovecz Imre, Ybl-díjas építész (SZÖVTERV) készítette. Az áruház kivitelezője a Győri Áfész, a berendezéseket a Karcagi Vegyesipari Ksz gyártotta, értéke 1,5 millió forint. A teljes beruházás értéke 11, 5 millió forint, ebből 4 milló a tagsági hozzájárulás célrészjegyek formájában, a többi bankhitel. Az összes hasznos alapterület 2000 négyzetméter; az eladótér 1100,   a raktár 510 és az egyéb helyiségek 380 négyzetméter.

A Kis.Duna áruház építése (Kisalföld, 1971. 08. 20.)
Ficsor Ágnes eladó a megnyitás előtti napon (fotó: Sieber Sándor, Kisalföld)

„Hat osztályon önkiválasztó rendszerben vásárolhatnak a vevők. A földszinten a vas-műszaki és vegyes, az első emeleten a konfekció, a méteráru-lakástextil és a rövidáru-divatáru, a galérián pedig a cipő-bőrdíszmű osztály található. Érdekesség, hogy nincs külön pénztáros, minden eladó pénztáros is egyben. A dolgozói létszám 75, ebből mintegy harminc a tanuló.” 

A felsőruházati osztály (fotó: Sieber Sándor, Kisalföld)

A Győri Áfész, Kis-Duna áruháza 1971. november 26-án, pénteken nyitotta meg a kapuit a vásárlók előtt, a Bartók Béla út 5. szám alatt.

A Kis-Duna áruház 1985-ben.
A ’80-as években

Az idézett szövegek a Kisalföld, 1971. 11. 26-i számában jelentek meg.

Címkék: ,

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

2 hozzászólás

  • Prátser András
    2022-11-28 at 04:58

    Szívesen megnézném az eredeti terveket is, mert bevallom, ez az épület valahogy nem illik a Makovecz-képbe.

    • kozma.endre
      Kozma Endre
      2022-11-28 at 06:50

      Kedves András.
      A tervekhez nem férek hozzá.

      Üdv. Endre

Szólj hozzá!

2 × öt =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját