A győri Anyás-csecsemőotthon


1956. december 3-án hivatalosan is átadták rendeltetésének a 64 ágyas Anyás csecsemőotthont a Sallai Imre (ma Nagy Imre) út 9. szám alatt.

Az építészeti és kiviteli tervek 1954-ben készültek, és 1956. december 1-én már be is költözhettek az első lakók.

Építészeti műleírás 1953

Az épület tervei az É.M. Általános Épülettervező Vállalatnál készültek 1953-ban.

A földszinti alaprajz

 

Az utcai homlokzat

 

Az udvari homlokzat

Az intézmény 64 férőhelyes csecsemőotthoni ellátással indult és az első néhány hónapban az épület falai között csecsemőgondozó képzés is folyt. Az intézmény első vezetője Bankó Stefánia, akit pár év múlva Dr. Mosolánszky Ferencné követett az igazgatói székben. Az otthon, a megyéből érkező csecsemőket fogadta, főleg azokat, akiket szüleik nem tudták, vagy nem akarták felnevelni. A gyerekek 3 éves korukig maradhattak az otthonban,  majd többnyire Sopronba kerültek.  A győri otthonban mindvégig nagy hangsúlyt fektettek  a gyermekek anyával együtt történő elhelyezésére. Az édesanyák „dajkaszolgálatot” láttak el, és mindaddig csecsemőik mellett maradhattak, amíg szoptatni tudták őket.

„Dajkaszolgálat” (kép: Anya-Csecsemő- és Gyermekotthon – 50. Jubileumi évkönyve, 1956 – 2006)

 

Ünnep és óvodai foglalkozás az Anyás csecsemőotthonban (kép: Anya-Csecsemő- és Gyermekotthon – 50. Jubileumi évkönyve, 1956 – 2006)

1972-ben Dr. Mosolánszky Ferencné bővítési kérelemmel fordult a tanács Műszaki Osztályához.

Tetőtér-beépítési kérelem

Az engedély megkapták, és 1973-re elkészült e tetőtér.

A Kisalföld napilap, 1978. 07. 19-i, szerdai számában megjelent képriport az otthonról:

Otthonban, család nélkül (Kisalföld, 1978. 07. 19. szerda)

 

A régi udvar (kép: Anya-Csecsemő- és Gyermekotthon – 50. Jubileumi évkönyve, 1956 – 2006)

 

Az Anyás Csecsemőotthon a ’80-as évek vége felé

A ’90-es évek elejétől  itt működött a Családsegítő szolgálat is.

A ’90-es évek elejétől itt működött a Családsegítő szolgálat is.

Felhasznált irodalom:  Anya-Csecsemő- és Gyermekotthon – 50. Jubileumi évkönyve, 1956 – 2006

A dokumentumokért köszönet Győr Város Levéltára / Műszaki Levéltárának.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

2 hozzászólás

  • molnarne Szilágyi Szilvia
    2020-01-08 at 15:05

    tisssztel cím nekem nagyon segítségre lenne szükségem egy hónapos babával vagyok és párom batalmazasa is terhesen is és most is fenyeget és megis vert csak nem segítenek krízis központ sem mert intézmény benol bekerultonk kórházban gyerek kapott fertőzést ott és most kórház bol nem akarják kiengedni odda vissza és kelenne nekem egy bisztos hej

  • molnarne Szilágyi Szilvia
    2020-01-08 at 15:37

    tisssztel cím segítséget kérek írjanak mert sajnos nincsen telefonom nem tudok telefonálni sehová sem csak írni nagyon rossz hejzetben vagyok Kis babával egy hónapos paromtul menekülők és senki semmit nem segítenek

Szólj hozzá!

2 × 1 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját