Gokart verseny Adyvárosban


Az utolsó Győr-adyvárosi gokart versenyt 1978. június 5-én rendezték meg, mely fölényes győri győzelemmel zárult.

Győr a magyarországi gokart versenyzés egyik fellegvára volt.

Rövid történet:

Az 1961. augusztusában megalakult hazai szakosztály ( Fővárosi Autóbuszüzem Gokart Szakosztálya) még abban az évben, december 31-én meghívásos versenyt rendezett, melyen nyolc gokart indult el. 1963-ban megszületett a bajnoki kiírás. Ebből két beharangozó futamra került sor a budapesti Műjégpályán. Februárban a jégen, márciusban a betonon.
Végre május 5-én sor kerülhetett a sportág első bajnoki összecsapására. A MALÉV SC rendezte a versenyt, a Népligetben kialakított pályán. Ebben az időben szinte kizárólag hazai, mégpedig Danuvia-motorokkal versenyzett a hazai gokarttársadalom.

Hamarosan Győrbe is elszáguldott a gokartos “vándorcirkusz”. Több ezer ember nézte végig a versenyt, és alighanem már akkor eldőlt, hogy éppen a Rába-parton jön létre hamarosan a magyar gokartozás fellegvára.

A második győri futam külön érdekessége az volt, hogy a legtöbb futamgyőzelemmel büszkélkedő, de egyetlen bajnoki címet sem szerzett Marjai Tamás itt tartotta a fölényes győzelemmel végződő “búcsúfellépését”.

Gokart verseny Győr-Adyvárosban 1978

1978 a következő fordulópont a hazai gokart-történelemben, amikor is az OTSH sportként ismerte el az autósportot, így a gokart sportot is.
Szinte egy csapásra változott a róla alkotott kép. Megalakult az MAMSZ, Tóth István elnökletével, főtitkár pedig a MAK Sportosztály eddigi vezetője, Nádor István lett.
Létrejön a Gokart Szakbizottság, Dvorszky Nándor irányításával.

Gokart verseny Győr-Adyvárosban 1978

A Kisalföld napilap 1978. június 6-i számából:

„Gokart: győri győzelem az ifjúságiaknál

A rekkenő hőségben a nagy érdeklődés mellett kitűnő rendezéssel jellemezhető az országos gokart-bajnokság harmadik futama, amelyre a győri sportfelügyelőség és a XV-ös AFIT szakosztálya szervezésében Adyvárosban került sor.

Gokart verseny Győr-Adyvárosban 1978

További fotók a versenyről:

Az 1978-as győri verseny eredményei:

Kisalföld, 1978. 06. 06.

Nagy év volt 1979. Összesen 127 értékelhető eredmény született, immáron hat kategóriában. De talán a legnagyobb esemény, hogy elkészült a győri tanpálya, amely nemzetközi gokartversenyek rendezésére is alkalmas. Ez volt az első kiépített pálya Magyarországon, pontosan 18 évvel az igény megjelenése után!

Az 1979-es győri gokartbajnokság IV. futama már a KTMF előtti útszakaszon kiépített pályán volt.

1979-es győri gokartbajnokság IV. futama a KTMF előtti útszakaszon kiépített pályán. (Autó-Motor, 1979. szeptember)

Felhasznált irodalom:

A gokartsport története: http://gokartgg.gportal.hu/gindex.php?pg=8734756

Kisalföld, 1978. 06. 06.

Autó-Motor, 1979. szeptember

A fényképek Békefi Péter fotónegatív gyűjteményéből származnak

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

kettő × egy =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját