Az új győri vasútállomás, 1958


Az új győri vasútállomást 1958. augusztus 10-én, a VIII. Vasutas Napon adta át ünnepélyesen Kossa István közlekedési- és postaügyi miniszter.

„A felvételi épület bejárata a Honvéd tér tengelyébe került. A légfüggönnyel és padlófűtéssel ellátott indulási csarnokba lépve, szemben a peron-aluljáróhoz vezető lépcsősor ötlött szembe, kétoldalt megosztva pedig a 8 pénztárhelyiség. Az utazóközönség a jegyváltást követően folytathatta útját az aluljáróba, vagy, hosszabb várakozás esetén, a várócsarnokba, étterembe, söntésbe. A központosan elhelyezett indulási csarnok Budapest felőli oldalára tették a nagyobb forgalmat feltételező, 6 m széles várócsarnokot, és utána a várótermet és a söntést, míg a Hegyeshalmi oldalra került a csendesebb fekvést igénylő étterem, és az anyák váróhelyiségei. Ezen az oldalon volt található a kormányzati váró is. A Budapest felőli várócsarnok egyenes folytatásából nyílt a kijárati (érkezési) csarnokkal összekötő alsó csarnok. Az első emeleten a kultúrvárót, valamint a tanulók várótermét helyezték el, ezeket az előcsarnokból induló lépcsőkön és 4 m széles galérián át érhették el, ez utóbbi alkalmas volt a várakozók részére ülőbútorok elhelyezésére is. A kultúrváróban az utazóközönséget a várakozás üres perceire sakkasztalok és könyvtár várták.” (   forrás )

Az indulási csarnok város felőli homlokzatát Kerényi Jenő Újjáépítés című kő domborműve nélkül (kép: fortepan_91912 / uvaterv)

Kerényi Jenő alkotását 1959-ben helyezték el a főhomlokzaton.

A vágányok felőli homlokzat még Makrisz Agamemnon „Vízicsikó” szobra nélkül (kép: fortepan_91913 / uvaterv)

Makrisz Agamemnon alkotása 1962-től díszíti a vágányok feletti homlokzatot.

Az első vágány (kép: fortepan_79661 / uvaterv )

 

Az indulási csarnok főbejárata (kép: fortepan_91914 / uvaterv )

 

Az indulási csarnok a fő aluljáróval (kép: fortepan_2941/ uvaterv )

 

A váróterem (kép: fortepan_79658 / uvaterv)

 

A várócsarnok a resti felől (kép: fortepan_2945 / uvaterv)

 

A resti (kép: fortepan_2939 / uvaterv)

 

A resti (kép: fortepan_2947 / uvaterv)

 

Konecsni György alkotása a kijárati (érkezési) csarnokkal összekötő lépcső felett (kép: fortepan_6100 / uvaterv)

A büfében Pekári István (1905-1981) , Győrt ábrázoló sgraffitója látható. Bizonyára az 1730 körül készült J. C. Leopold metszetét vette figyelembe. (Orbánné Horváth Márta: Emlékhelyek és köztéri alkotások. Győr, 2006)

A büfé. (kép: fortepan_2943 / uvaterv)

Kapcsolódó BEJEGYZÉS

Kapcsolódó BEJEGYZÉS

Képek FORTEPAN

Will József képei az avatási ünnepségről:

Kossa István közlekedési- és postaügyi miniszter avatóbeszéde

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

2 hozzászólás

  • Walter István
    2021-08-12 at 13:56

    Nagyszerű összeállítás. Nagyon szép képekkel.
    Én 1957 dec 5én kerültem a győri állomásra. Az avató ünnepségre emlékszem.

Szólj hozzá!

tizenkilenc − 8 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját