Az 1956-os forradalom Győrben

1956-ban a vidék lakossága szolidaritást vállalt a fővárossal, és 48 órával a
budapesti tüntetések után már csaknem valamennyi vidéki városban kitört a forradalom.

Dr. Juhász László (1933-2008) Kaposváron született 1933. június 6-án. A Mátyus-földön töltött gyermekkor után a győri bencés gimnáziumban, 1952-ben tette le érettségi vizsgáit, majd Pécsen a jogi karon kezdte egyetemi tanulmányait, melyet végül Budapesten fejezett be 1956 nyarán. Mindössze három hónapi ügyvéd-gyakornokoskodás után, már 23 évesen, jött a kényszerű fordulat: a forradalom eseményei ekkor sodorták nyugatra. Győrben részt vett a felvonulásokban, s az ávósok lefegyverzésében.

Harminchárom éven át volt a Szabad Európa Rádió munkatársa, majd1994-ben kinevezték az MTV hírigazgatójának.

Az Ő visszaemlékezését tesszük közre, mely elhangzott a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör 1981. évi tanulmányi napjain.

„Dr. Juhász László:
Megszólalt a győri vaskakas
A vidék forradalma 1956 -ban

Az ipari társadalom kialakulása óta a forradalmak szükségszerűen mindig az ipari központokban, rendszerint a fővárosokban robbantak ki. Így 1956-ban sem mozdult volna meg a vidéki városok és falvak népe, ha október 23-án Budapest ifjúsága nem száll fegyveresen szembe a zsarnoksággal. Amennyire azonban törvényszerű, hogy a kezdeményezés a nagyvárosokból induljon ki, annyira elképzelhetetlen a központi mozgalmak sikere a vidék támogatása nélkül. 1956-ban a vidék lakossága, felismerve történelmi kötelességét, habozás nélkül szolidaritást vállalt a fővárossal, és 48 órával a budapesti ifjúság békés tüntetése után már csaknem valamennyi vidéki városban kitört a forradalom. A legelemibb erővel a nagyobb gyárvárosokban és a diákvárosokban robbant ki a felkelés.

A lakosság hangulata, politikai beállítottsága és törekvése Győrben sem volt más, mint Pécsen vagy Miskolcon, földrajzi fekvése, a nyugati határ közelsége következtében azonban Győr mégis bizonyos fokig sajátos és előnyös helyzetben volt. Így vált a szabadságharc vidéki központjává, irányító hatást gyakorolva a lélekszám szerint nagyobb ipari központokra is. Ennyit elöljáróban, és most vizsgáljuk meg a győri forradalom kirobbanásának közvetlen előzményeit.

Előbb azonban hadd emlékeztessek egy törökkori történelmi mondára. Eszerint, 1598. március 29-én éjjel, mielőtt Pállfy Miklós petárdával berobbantotta a győri várkaput és ötezer főnyi válogatott seregével elfoglalta a várat, megszólalt a győri vaskakas, emlékeztetve a győri basát magabiztos kijelentésére: ‘akkor lesz ismét magyaroké a város, ha majd a vaskakas kukorékol…‘

Nos, 1956 nyarán a győriek ugyanúgy nem számítottak rá hogy megszólal a szabadságukat szimbolizáló vaskakas, mint 360 évvel korábban a várost hatalmában tartó török basa. A kakasszó akkor is, most is azt jelezte, hogy a lehetetlen is lehetséges, hogy nincs elveszett ügy, mert a hit és az akarat csodát tesz.

A győri polgárok október 23-án este ugyanolyan gyanútlanul hajtották álomra fejüket, mint az 1956-os esztendő bármely más napján.
Hallottunk ugyan arról, hogy a belügyminiszter előbb betiltotta, majd mégis engedélyezte a budapesti ifjúság lengyelbarát tüntetését, arra azonban senki sem gondolt, hogy ez a felvonulás alapjaiban rázza meg a sztálinizmus magyarországi épületét.
Másnap reggel a rádióból tudtuk meg a hihetetlennek hangzó hírt, hogy Budapesten harcok vannak.

Október 24-én délelőtt, egy tiltott határátlépési perben kirendelt védő voltam a bíróságon.
Húszéves, sápadtarcú fiú volt a vádlott, akire öt évig terjedő börtönbüntetés várt. A tárgyalás szünetében az ügyésznő izgatottan közölte velem, hogy Budapesten még mindig nem sikerült helyreállítani a rendet… A védőbeszédet arra a gondolatra építettem, hogy a tiltott határátlépés tényálladéka fölött eljárt az idő, a történelem elsöpörte a Vasfüggönyt, megnyitotta a határokat, így a cselekmény társadalmi veszélyessége már nem az, ami régen volt. A bíróság a törvényes minimumnál is rövidebb, három hónapi szabadságvesztésre ítélte a fiút. Mivel két és fél hónapot már előzetes letartóztatásban töltött, két hét múlva szabadult volna, ha a történelem nem szól közbe… Büszke voltam erre az első bírósági sikeremre, megfeledkezve arról, hogy a védőbeszédet tulajdonképpen nem én, hanem a pesti nép tartotta…

Győrben ezen a napon, semmi jele sem volt annak, hogy valami nálunk is készül. Az állomásra és fontosabb útkereszteződésekhez ugyan fegyveres katonai őrséget rendelt a városparancsnokság, a lakosság soraiban azonban látszólagos nyugalom uralkodott. Akkor még nem sejtettük, hogy a vagongyári proletár már felemelte a pörölyét, hogy lesújtson a zsarnokságra.

Már-már kezdtük szégyellni, hogy győriek vagyunk, amikor Győr munkássága, az október 25-én délelőtt megtartott gyári gyűléseken elhatározta, hogy a pesti nép követelésének támogatására sztrájkba lép. Kora délután megmozdult a város. A tüntetők első csoportja a Szerszámgépgyár kapujából indult el, majd a Vagongyár előtt hatalmas tömeg csatlakozott hozzájuk. A felvonulás megakadályozására kiküldött rendőrök nem avatkoztak be az eseményekbe, kísérletet sem tettek a tüntetés feloszlatására. A Kisfaludy Színház épülete előtt a társulat számos művésze belépett a tüntető munkások közé. A széles sorokban hömpölygő tömeg a Deák Ferenc utcából kanyarodott ki a Szent István útra, amely akkor Sztálin nevét viselte. Az ablakokból kihajoló polgárok boldog mosollyal hallgatták a kórusban ismételt jelszót: „Talpra magyar, hí a haza, minden orosz menjen haza!”

A járókelőket nem kellett biztatni, lelkesen csatlakoztak a felvonuláshoz és együtt harsogták a tömeggel: „Aki magyar, velünk tart!” A tüntetés első célja a Bisinger-sétány szélén, a Baross-híd lábánál álló szovjet katonai emlékmű volt.

Az obeliszk tetejéről kötéllel lerángatták az ötágú csillagot, faláról pedig néhány vagongyári munkás hatalmas kalapácsokkal igyekezett leverni a Vörös Hadsereg marcona, szuronyos katonáinak szocialista-realista domborművét.

Egy markánsarcú férfi, Tihanyi Árpád tanító, elszavalta a Szózatot. A forradalom melletti kiállásáért később az életével fizetett.

Miközben a tömeg a Himnuszt énekelte, egy feketebajuszú rendőr törzsőrmester, aki az úttest fölé emelkedő üvegfülkéből irányította a forgalmat, letépte sapkájáról a vörös csillagot, és tisztelgett. A megtépázott szovjet emlékműtől a tömeg a szomszédos városháza elé vonult, és elégedetten figyelte, hogyan taszítja le a karcsú toronyról a vagongyári proletár: a proletárdiktatúra vörös csillagát.

A tömeg itt kettéoszlott: a tüntetők egy része Földes Gábor színházi rendező vezetésével, a megyei pártbizottság épülete elé vonult, a többiek pedig a börtönhöz mentek, hogy kiszabadítsák a foglyokat.

Időközben hatalmas tömeg gyűlt össze a megyei börtön épülete előtt. A fegyőrök nem fejtettek ki ellenállást, átadták a kulcsokat a tüntetőknek, és néhány perccel később már megjelentek a börtön kapujában a sápadt, darócruhás foglyok, köztük az a fiú, akit előző napon tiltott határátlépés miatt védtem a bíróságon. Örömmel vettem tudomásul, hogy a történelem jobb védőnek bizonyult nálam. A Baross-híd felől egyszer csak felkattogott néhány géppisztoly, és ez a váratlan fegyverzaj hirtelen elnémította a kiszabadított rabokat ünneplő tömeget.

Szent István útról ávósokkal megrakott teherautó kanyarodott be a börtön utcájába, és tört utat magának a kétségbeesve menekülő ember áradatban. A győri állomás újjáépítési munkálatai miatt, kizárólag a vasúton átívelő, keskeny ,,Repülő-híd” irányában volt nyitva a menekülés útja. Ezen igyekeztek az emberek pánikszerűen átjutni a vasút nádorvárosi oldalára. Menekülés közben több nő kilépett magassarkú cipőjéből, hogy gyorsabban futhasson. A hídról visszapillantva még látni lehetett, hogy a börtön előtt géppisztolyos ávósok ugráltak le a teherautóról, és magasra tartott fegyvereikből riasztólövéseket adtak le. Az eltévedt golyóknál nagyobb veszélyt jelentett a menekülőkre a rozoga híd, amely csak a Gondviselés különös kegyéből nem szakadt le és zuhant rá a magasfeszültségű áramvezetékre.

Pár perccel később, a bátrabbak a vasúti síneken keresztül, visszamerészkedtek a belvárosi oldalra, és az épülő állomás téglarakásai mögül kövekkel dobálták a börtön épületébe behatolt, és az ablakok mögött tüzelőállást foglalt ávósokat. Kiderült, hogy a nagy sietségben egy golyószórót és több doboz lőszert a teherautón felejtettek. A fegyver hamarosan tüzelőállásban volt, a börtönnel szemben, egy földhányáson. A lőszerért azonban még fel kellett mászni a teherautóra.

Erre a veszélyes feladatra egy 14 éves kislány (Máté Mária valójában 20 éves volt, a szerk.) vállalkozott.
Fent a gépkocsi tetején érte a gyilkos golyó. Ő volt a magyar forradalom első halálos áldozata Győrben.
Az ávós sortűz után, amelynek több sebesültje is volt, a legmerészebb fiatalok is visszavonultak a börtön környékéről.

Október 26-án, pénteken reggel, hatalmas tömeg gyűlt össze a városháza előtti téren és a környező utcákban. A városháza erkélyéről a nép képviselői a Nemzeti Tanács megalakítását, és az előző nap elfogott diákok kiszabadítását sürgették. Megjelent az első győri forradalmi röplap, a következő szöveggel:

,Győr dolgozói! Csütörtökön délután indokolatlan fegyverhasználat következtében a börtön előtt tüntetők közül többen megsebesültek, illetve meghaltak. Mélységesen elítéljük ezt a gyalázatos akciót, és követeljük, hogy a felelősöket azonnal törvény elé állítsák!… ”

A városháza épületében még a délelőtti órákban megalakult a forradalmi Nemzeti Tanács, élén Szigethy Attila, egykori parasztpárti politikussal, aki a „fordulat éve” után is országgyűlési képviselő maradt, és éveken át a győri Megyei Tanács elnökhelyettese volt. A Nemzeti Tanács munkástanácsának vezetője Szabó György nyomdász, a szociáldemokrata párt volt vezetője lett. A tanács tagjai voltak még: Kéri József, az ügyészség akkori vezetője, Koncz Lajos tanácsi tisztviselő, Tihanyi Zoltán építésztechnikus, Krecz Géza honvéd őrnagy és Földes Gábor rendező. Aktív szerepe volt még a tanácsban: Germán László közjegyzőnek, Berger Sándor textiltechnikusnak, Burián Zoltán vasúti mérnöknek, Dobos Vilmos fényképésznek, Dénesfalvi Géza testnevelőtanárnak és Rokop József tervező mérnöknek.

Az alakuló ülés után, a Nemzeti Tanács röplapot adott ki a következő szöveggel:

,Magyar katonák, testvéreink! Az egész magyar nép megmozdult, hogy követeléseit tettekkel igazolva, harcoljon ősi jogáért, a szabadságért. Ez a harc minden igaz magyar ember harca, így a Tietek is, hisz ti a nép fiai vagytok. Magyarok vagytok! Álljatok a nép oldalára! Ne löjjetek fegyvertelen honfitársaitokra! A küzdelem közvetlen és legfőbb célját röviden három pontban foglaljuk össze:

I. A szovjet csapatok azonnali kivonása.

2. Az AVH felszámolása.

3. Teljesen a nép oldalán álló kormányt, szabad választásokat.

Ezekért folyik Pesten a hősök vére, és ha kell, mi is életünket adjuk a kitűzött célokért. Bajtársak! Legyetek a nép bajában társak, ne pedig ellenségek! Maradjatok meg igazi magyaroknak, hisz főleg rajtatok mülik, hogy az igazság elbukik, vagy győzedelmeskedni fog…”

A Szabad Győr Rádió, amely október 26. óta egésznapos műsort sugárzott, egy kommentárjában büszkén állapította meg, hogy a Dunántúl túlnyomó része a győri adásból szerez tudomást a helyzetről és a nép igazságos harcának eredményeiről. Október 27-én, szombaton, a városháza épülete előtt összegyűlt fiatalok fegyvert és tehergépkocsikat követeltek, hogy felmehessenek Budapestre harcolni.

Október 28-án Germán László és Rokop József javasolták Szigethy Attilának, hogy a megyei nemzeti tanács alakuljon át ellenkormánnyá és küldjön fegyveres segítséget Budapestre. Szigethy az ellenkormány gondolatát elutasította, de beleegyezett abba, hogy megalakítsák a Dunántúli Nemzeti Tanácsot, mint a dunántúli megyék csúcsszervét.

A Győr-Sopron megyei nemzeti tanács már október 29-én felvette géptávírón a kapcsolatot Miskolccal, majd szinte valamennyi nagyobb város nemzeti tanácsával. Ezen a napon tartotta ülését a Petőfi Kör győri szervezete, amely javasolta Szigethy Attilának, hogy másnapra hívja össze Győrbe a dunántúli Nemzeti Bizottságok küldötteit, a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakítása céljából.

Másnap, október 30-án, kedden, a „Szabad Petőfi Rádió Győr” hívására megérkeztek a megyei
küldöttek Győrbe, és délután 4 órakor, a városháza nagytermében, mintegy 600 személy jelenlétében megkezdődött a gyűlés. Egy különbizottság megszövegezte a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakulását bejelentő közleményt, amelyet a küldöttek elfogadtak. A gyűlés alatt hat nemzeti jelzésű tatai páncélos foglalt állást az Ipar-csatorna partján, mintegy védve a várost kelet felől. A tatai és dorogi bányászküldöttség bejelentette: addig egy lapát szenet sem termelnek, amíg az oroszok ki nem mennek az országból.

A Dunántúli Nemzeti Tanács első határozati javaslatának fontosabb pontjai:
A tanács teljes mértékben azonosítja magát a szabadságharc hőseivel. A tanácsban a megyék 4-4, a megyei jogú városok és Győr 2-2 küldöttel képviseltetik magukat. A tanács elhatározta, hogy 24 órán belül tárgyalásokat kezd a kormánnyal, hogy biztosítékot kapjon a kormány ígéreteinek valóra váltásáról. A tanács szükségesnek tartja az egységes katonai vezetés megszervezését a Dunántúlon. A kormány legkésőbb 1957. január végéig írjon ki általános, titkos választást, több párt részvételével. A kormány jelentse be az ENSZ felé Magyarország semlegességét. A tanács végül az általános sztrájk folytatása mellett foglalt állást

Október 31-én, szerdán, Szigethy Attila vezetésével Budapestre utazott a Dunántúli Nemzeti Tanács küldöttsége, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen Nagy Imrével. A miniszterelnökkel közölték az előző napon megfogalmazott követeléseket.

Kétheti boldog reménykedés után, elnémult a győri vaskakas. 1956 őszének emléke azonban arra figyelmezteti a zsarnokot, hogy ez a némaság nem örök, bármikor, a legreménytelenebb órákban is felharsanhat a hajnalhasadást jelző kakasszó.„

Eddig tartott dr. Juhász László visszaemlékezése, amely a kanadai Torontóban megjelenő Krónika c. magyar nyelvű havilap 1987. októberi számában jelent meg.

Galéria:

A szerző életrajza: Honismeret, 2009 (37. évfolyam) 2009 / 2. szám