Automobilnap Győrben 1925


A magyar motorsportnak jelentős napja volt 1925. április 12-én, húsvét vasárnapján Győrben. A Királyi Magyar Automobil Club motorkerékpárosztálya karöltve az Osztrák Motorkerékpár Szövetséggel itt adott találkozót tagjai számára a felejthetetlen Filius emlékére alapított túra emlékére. Adolf Schmal Filius (1872-1919) autós szakíró, aki sportújságíróként kezdte pályafutását később autós útikönyveket, illetve kezelési könyveket írt. A túra Győrben ért véget.

Győr városa volt a végcélja az idei Filius-túrának. A város zászlódíszbe öltözött, és a Városháza előtti téren felállított emelvényen a város előkelőségei várták a befutó automobilokat és motorkerékpárokat.

A Városháza előtt felállított emelvény a célvonalnál

A főintézőség tagjai: Szauter Ferenc helyettes polgármester, Koller Jenő városi tanácsos, Teller Gyula rendőr-főtanácsos, Folytényi Emil cserkész-főparancsnok és Winkler Antal, a Királyi Magyar Automobil Club lelkes tagja.

A túra intézői

Tíz óra előtt néhány perccel feltűnik az első motorkerékpár Bécs felől és kisvártatva befut a cél alá. Tíz óra után tömegesen robognak be a gépek. A zsűri tagjai begyűjtik a befutók startjegyeit.

Az érkezők bejegyzése

Egyszerre hat motorkerékpár fut be. A porlepte arcok igazi vonásai lassan bontakoznak ki. Kaszala Károly, Gaál Endre, Pálmai Károly, Ettl Antal, Horthy István és ifj. Horthy Miklós a hat motoros befutó.

Horthy István NORTON versenygépen
Pillanatképek a befutóról
Szauter Ferenc helyettes polgármester a befutók között

Az osztrák befutók közül különösen egy motoros köti le a figyelmet. Ugyanis a vezetőnek csak egy lába van.

Az egylábú osztrák motoros

Az automobilok is egymás után érkeznek. Feltűnést kelt Walter Ferencné befutása Wanderer-jén.

Walter Ferencné befutása Wanderer-jén

A zsűri délután egy óráig fogadta a befutó gépeket, amelyek az előírt idő alatt egy-két kivétellel meg is érkeztek. A gépeket a tűzoltólaktanya udvarán állították ki. Négy hosszú sorban állottak Európa és Amerika legragyogóbb motorkerékpárjai.

Kiállított motorok a tűzoltólaktanya udvarán

Délután 3 órakor a Royal szálló termeiben került sor a díszlakomára és a díjak kiosztására.

A Filius serleg

A 12 cm magas ezüst-serleg egyik oldalán a KMAC jelvénye, a másikon a Motorfahrer Verband jelvénye díszlik.

Magyar részről 49 motorkerékpár, 18 oldalkocsis gép és 29 automobil, osztrák részről pedig 50 motorkerékpár, 36 oldalkocsis gép és 14 automobil futott be Győrbe.

Az eseményről készült filmfelvétel ITT látható

Szöveg: Auto 1925-05-01 – 9. számban megjelent tudósítás alapján. A képek szintén ebből az újságból származnak.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

1 hozzászólás

  • Kiss Iván
    2019-04-11 at 20:45

    Szia Jonnny Itt vagyok a kanapén és nézem aküldött képeket. Nagyon jók a képek.és ezek között,Apámat keresem.1925-ben apám 18 éves volt ekkor.Már, már motorozott, de ekkor fedezte fel a motor márrkákat,első motorja egy Mérai Puch volt,a könyv irója Takács János,2016 ban,megirta a GYAMC,történetét 1933-és1940 között.A BMW 328-as sportkocsit, fehér,szinü, ma 2500.000.Euért, adják Ifj. Horthy Istvántolvette,1943-44 között.Ma is kutatjuk, KI VEHETTE MEG?? Fotóm van, Talákozóra viszem. Üdv Iván.

Szólj hozzá!

egy × kettő =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját