A Jedlik Ányos utca


A győri Jedlik Ányos utca a Kossuth (révfalu(s)i) híd tengelyéből a Dunakapu térnél indul ki és a Széchenyi térig tart.

Az utca egykori elnevezései:

Szent Anna utca Felső-Duna utca (Duna utca) Klauzál utca Felső-Duna utca Zöldpiac tér Jedlik Ányos utca.

A Jedlik Ányos utca észak felől (Képeslap 1905 körül)


Története:

Az 1617. és az 1703. évi telekkönyvek szerint Szent Anna utca volt. A Felső-Duna utca (Duna utca) nevet valószínű a XIX. század első felének közepe táján kapta, amikor a szentek neveit viselő utcanevek nagy részét megváltoztatták. A levéltári adatok szerint sokszor csak Duna utcának említik, amelyhez azonban már a Czuczor Gergely utcának az akkor még csak kb. a mai Arany János utcáig, illetve Schweidel utcáig terjedő része is tartozott.
Az 1848— 1849. évi szabadságharc idején a Duna utcát Klauzál Gáborról (1804—1866), a Batthyány kormány földművelési, ipari és kereskedelemügyi miniszteréről nevezték el. A szabadságharc leverése után azonban ismét Duna utca, egészen a századfordulóig, amióta a mai nevét viseli.

A Jedlik Ányos utca észak felől (Képeslap postabélyegzés 1903)

A bal oldalán az Apáca utca és a Jedlik Ányos utca összeszögelésénél van az ún. Kreszta ház, mely egyike Győr legrégibb épületének. Ezután az utca kis térré szélesedik ki, amelyet a múlt század közepe táján külön névvel Zöldpiac térnek neveztek el. A jobb oldalát a Gutenberg tér szakítja meg, majd a közepe táján betorkollik a Dr. Kovács Pál utca, sarkán az ún. ,,Aranyhajó”-házzal. 

Az utca hossza 225 m, úttestének szélessége 5 m.

*


A
város közgyűlése az 1901. évi január 17-én tartott ülésében határozta el, hogy az akkori Felső-Duna utca nevét Jedlik Ányos utcára változtatja. Jedlik Ányos (1800—1896) a győri gimnázium tanára, a dinamó feltalálója volt.

Felhasznált irodalom: Tomaj F.: Győr utcái és terei, 1967 (Arrabona – Múzeumi közlemények 9.)

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

7 − három =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját