A szabadhegyi csoda

A szabadhegyi csoda egy Luca széken álló Kovács Béla nevű huszárral esett meg.

A Győri Hírlap 1900. december 29-i száma így írt az esetről:

„A szabadhegyi csoda.

Bölcs Kálmán király ama mondásnak, hogy: ” De strigis vero, quae non sunt, nulla questio fiat!” (A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.) úgy látszik még most is kevés a respektusa. Mert ebben a felvilágosult században is vannak még elegen, kik hisznek a babonákban s félnek a boszorkányoktól és ördögöktől. Példa erre a szabadhegyi eset, mely karácsony előestéjén esett meg.

Mindenki hallotta hirét a Lucza székének. E hires-neves széknek faragását Lucza napján, deczember hó 13-án kell megkezdeni s úgy folytatni, hogy a szék csak karácsony előtt való napon legyen kész, mert egyébként bűvös ereje nem lesz. Karácsony éjfélkor aztán, – úgy tartja a beszéd, – ha feláll valaki erre a székre, az belát a jövendőbe s életének ezután vaió forgását megtudja teljesen.

Hát Szabadhegyen ilyetén Lucza-szék készítésére határozta el magát Kovács Béla, a 9-ik huszár-ezred egyik közvitéze. Megcsinálta a Lucza-széket s karácsony éjjelén bevitte a templomba; reá állott s egy ideig azon hallgatta az éjféli misét. De nem sokáig hallgatta, mert egyszerre csak kirántotta a kardját s elkezdett azzal vagdalózni jobbra is, balra is. Amint a huszár mondja – a Lucza-székén állva – boszorkányokat látott, kik nagy szarvaikkal felakarták öklelni. Ezek ellen védekezett s a kardját ezért húzta ki. De szerencsére az élével nem talált senkit, mert a közelében álló idősb Czelter János mihamar lefegyverezte. Az ájtatoskodó hívek között persze nagy lett erre a riadalom. A kardjától megfosztott huszár pedig, betelve a boszorkánylátástól elhagyta az Isten házát. Kisvártatva aztán Markusz Károly és Robinszky Lajos közhuszárok jöttek a templomba s követelték a Kovács Béla kardját. Nagy csetepatét csináltak, teljesen megzavarva az isteni tiszteletet. A kivezényelt rendőrök fékezhették meg csak őket, Havle huszárőrmester segédkezésével. A garázdálkodó huszárokat feljelentették, a csodatévő Lucza-széke pedig a városházára került.”

„Luczaszék.

Az ország nyugoti felében a magyarság még általánosan ismeri a Lucza-széket. Mikor valamire rámondják, hogy „valóságos Lucza-szék” : akkor mindenki tudja, hogy az a valami azért „Lucza-szék”, mert lassan készül. A Lucza-széket ugyanis 13 határ 13 fajta fájából 13 napig faragják. Kezdik a szék ülő­lapján (1-ső fa), folytatják a négy lábon (2—5-ik fa), minden lábát két ékkel erő­sítik az ülőlapba (6-—13-ik fa). A faragás Luczanapjának (deczember 13-ikának) előéjjelén éjfélkor kezdődik és tart karácsony (deczember 25.) előéjjelének éjféli miséjéig. A 13-ik fából kifaragott utolsó ék tehát deczember 24-én készül el és a misére hívó harang megkondulásakor, vagy már bent a templomban üttetik bele a szék negyedik lábába. A szék körül a tulajdonosa fehér krétával kört kerít, hogy a kör megvédhesse a boszorkányok esetleges támadásától. Az így elhelyezett szék szerepe a nagy mise alatt kezdődik, mert tulajdonosa csakis a szentség fel­mutatása előtt áll fel rá, hogy a szentségtől iszonyodva visszaforduló boszorká­nyokat megláthassa. Mert a néphit szerint az ilyen bátor vállalkozó nemcsak az elforduló arczokat látja, hanem látja még azt is, hogy melyiknek milyen szarva van; sőt ha sok boszorkány akad a falubeliek közül, akkor még a sok szarv gyakori összekoppanását is meghallja. Mivel a boszorkányok tudják, hogy ilyenkor fel lehet ismerni őket, nagyon megfigyelik, hogy nem leskelődik-e rá valamely Lucza-székes. Ha aztán valakit meglátnak, akkor abban bizakodva, hogy ők láthatlanok, a széken állót megtámadják, a fehér körből kirántják, vagy reá lesnek és szét­tépik. Ezért történt meg pár évvel ezelőtt, hogy a Győr melletti Szabadhegyen, egy hallucináló huszár kardot rántott és összekaszabolta szomszédjait. (Lefoglalt Lucza-széke most a M. Nemzeti Múzeum néprajzi osztályában őriztetik.) Az, a kit a boszorkányok észre nem vettek, székét ismét ruhája alá rejti és a mise után gyorsan hazafut, hogy a széket az e czélra külön befűtött kemenczébe dobja. Mivel az utóbbi gyakorlat érthetővé teszi, hogy a Lucza-szék miért készül titokban és hogy a használat után miért szokott eltűnni nyomtalanul: ezúttal megemlítjük, bogy a győri polgármesteri hivatal és a katonai hatóság együttes hozzájárulásával megmentett győr-szabadhegyi néprajzi ritkaság már nem volt első Lucza-szék a M. Nemzeti Múzeumban. A régiségtan osztály 1871. évi szerzemény-naplójába okt. 7-én 267. sz. alatt a következő bejegyzés történt: Luczaszék 1 drb. 7-féle (?) fából Gürtler Mihály vaáli plébános és egyházkerületi esperes ajándéka. Jegyzet. Vaálban 1868-ban éjféli mise alatt elkobzott Luczaszék, melyen 18 éves vaáli legény Körmendy János a helybeli templomatya által ülve találtatott”. Valóban kívánatos volna, ha a régiségtári osztály raktárából e ritkaságot előkeresnék és az utóbb létrejött néprajzi osztályba áthelyeznék.”
Dr. Sebestyén Gyula – Luczaszék Ethnographia 1909

1943-ban még élő, résztvevő szemtanút sikerült megszólaltatni a „szabadhegyi csoda” ügyében.

Jankovics Andrásné édesapjától, Nagy Andrástól hallotta a Szabadhegyen történteket. Az esemény idején 16 éves fiatalember szemtanúként a következőképpen örökítette át a vagdalkozó huszár történetét:

„A régi templom mellett volt egy ház, a Czap József lakott ott. Ott szoktak összejönni a fiatalemberek karácsony este, hogy fönn maradjanak az éjféli miséig. Mikor kijöttek a barátjától, – ahol a gyógyszertár van, ott volt a laktanya – onnan jött egy közkatona, akit követett két őrmester. A templomban az őrmesterek beültek a hátsó padba, a katona meg ott maradt hátul, valami volt a kabátja alatt.
Úrfeimutatáskor a katona felállt a lucaszékre – mert az volt nála – és elkezdett a mennyezet felé vagdosni a kardjával.
Az asszonyok nagyon megijedtek, menekültek az oltár felé. Kostyán esperes – aki nem tudta mi baj van – azzal nyugtatta őket „Ne féljetek ti kicsi hitűek. Jézus is lecsendesítette a háborgó tengert, nem szabad mindjárt pánikba esni.”
A közkatona zsebébe mák volt. Felvette a lucaszéket, hogy a mákot szétszórja. A plébániától az ötödik háznál a Braunnénál már be volt fűtve a kemence, hogy ott elégetik, mert el kellett égetni a lucaszéket. De a katona rosszul lett, nem tudta már elérni a házat. Meg is őrült és meghalt. A két őrmestert, mert azok voltak az indítványozói, nagyon megbüntették.
Ez után az eset után jó darabig nem is volt szentséges mise.”

Felhasznált irodalom:

Perger Gyula – A győrszabadhegyi lucaszék ( A Györ-Moson-Sopron Megyei Múzeumok kiadványa, 1992)

Ethnographia / A Magyar Néprajzi Társaság értesítője • 20. évfolyam, Budapest, 1909