A Kisfaludy Károly-szobor az eredeti helyén


A Kisfaludy Károly szobrot, Mátray Lajos (1850 – 1906) művét 1892. október 2-n állították fel a Sétatéren

„Schlichter Lajos építész és esetleg még egy szakértő közbenjöttével a szobor számára a város területén alkalmas helyet keressenek. A kiküldöttek szemügyre vették a város területén mindazon helyeket, a melyek egy szobor elhelyezésére többé-kevésbé alkalmasnak mutatkoznak, de egyhangú megállapodásra jutni képesek nem voltak.
A Karmelita-tér, a Honvéd-liget, a Széchenyi-tér és a sétatér azon helyek, melyeket a felállítandó szobor helyéül tekintetbe lehetett venni. A Karmelita-teret a kiküldött bizottság egyhangúlag elejtette, de a Honvéd-liget és a Széchenyi-tér a bizottság kebelében pártolókra talált. A kiküldöttek többsége mindazáltal a sétatér mellett nyilatkozott, s a szobor helyéül a sétatérnek azon részét javasolta kijelölni, a mely a színház homlokzatával szemben a fasoros sétaútak által félköralakúlag árnyékoltatik.
S ez a hely csakugyan méltó keretét is képezi Kisfaludy Károly emlékszobrának. Maga az a körülmény hogy a szobor a színházzal szemben állíttatik fel, jellegzetessé teszi a helyet, közvetlen környezete pedig városunknak természeti szépségekben legkiválóbb pontját képezi.” forrás

Kisfaludy-szobra (képeslap, postabélyegzés 1899. Németh Vilmos gyűjteményéből)

 

Sétatér Kisfaludy-szobrral (képeslap, postabélyegzés 1900. Németh Vilmos gyűjteményéből)

 

Kisfaludy-szobra (képeslap, postabélyegzés 1905. Németh Vilmos gyűjteményéből)

 

Kisfaludy Károly szobor a Sétatéren (Békefi Péter gyűjteményéből)

A Kisfaludy Károly szobrot, Mátray Lajos (1850 – 1906) művét 1892. október 2-n állították fel a Sétatéren (Radó-sziget) a színházzal szemben.  A szobor itt azonban árterületre került, az 1899-es árvíz után szóba is került az áthelyezése.  (1916-ban a KIOSZK, Győr kedvelt szórakozóhelyének átépítése miatt a szobrot lebontották, és a sétány úgynevezett gyermekjátszóterén helyezték el. Itt többször megrongálták, 1920-ban pedig négy napig víz alatt állt a magas vízállás miatt. 1921. április 24-től látható a mai helyén.)

A szobor mögött látható épület a régi KIOSZK, amely 1867 júniusában nyílt meg Vierzigmann Károly üzemeltetésével.

Bővebben: http://gyorikonyvtar.blogspot.hu/2014/11/helytorteneti-kalandozasok-13.html

 

 

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizennyolc + 9 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját