A győri polgári repülés


Győrben volt valamikor egy polgári repülőtér, amit a belföldi Malév- járatok is érintettek, és egészen 1968-ig üzemelt.

Az 1930-as évek közepén társadalmi, de főképp katonai és a légi közlekedési igény miatt felmerült annak terve, hogy Győr mellett egy állandóan használható, végleges repülőtér létesüljön. A Vagongyár repülőosztályának létrehozásakor az Iparcsatorna és Hecsepuszta közötti területen létesült a győri repülőtér. Észak-nyugati irányban feküdt, és kezdetben füvesített terület volt, majd egy 1100 x 106 méteres betonpályát építettek.  Nyugati oldalára telepítették a hangárokat, a pilótaotthont és az irányítótornyot. A repülőtér avatása 1939. június 4-én volt. 1944. 04. 13-i bombázás után használhatatlanná vált.

A győri repülőtér látképe 1942-ben (Kép: RÁBA fotótár)

A győri repülőtér egy angolszász felderítő repülőgépről az 1944. április 13-i bombázás előtt

A győri repülőtér egy angolszász felderítő repülőgépről az 1944. április 13-i bombázás előtt

és után.

Az 1944. április 13-i bombázás után

1946-ban közforgalmi járatokat indított és fogadott.

„Néhány héten belül megindul a légiközlekedés is.
Belső légiforgalom a következő vonalakon nyílik meg: Budapest-Miskolc, Budapest-Nyíregyháza, Budapest-Debrecen, Budapest-Győr, Budapest-Kaposvár. Ezenkívül egy körjárat is lesz, amely Budapesttől kiindulva Győrbe megy, onnan pedig érinti valamennyi fentemlített vidéki gócpontot és így tér vissza Budapestre. Bekapcsolódunk a nemzetközi légiforgalomba is.” Újságcikk 1946-ból.

Újságcikk a győri repülőtér megnyitásáról (Szivárvány, 1946. 12. 21.)

Győr újra bekapcsolódik a légiforgalomba. Rendszeres járat indul Budapest – Győr, Győr – Szombathely viszonylatban. 1946. december 16-án Győr feldíszített repülőterén a megye és a város vezetői fogadják az első menetrendszerű járat repülőgépét..

1946. december 16-án Győr feldíszített repülőterén a megye és a város vezetői fogadják az első menetrendszerű járat repülőgépét. (Kép: Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979))

Az első menetrendszerinti repülőgép a győri repülőtéren (Új szó, 1946. 12. 22.)

MASZOVLET gép a repülőtéren

A győri repülőtér irányítótornya (Dobos fotó)

Nyári menetrend 1950-ben (Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1950. 04. 04.)

Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1950. 06. 20.

Használták a sportrepülők és növényvédők repülőgépei is. Története 1968-ig tartott, ekkor megvásárolta a Vagongyár Rt. Később ezen helyen épült fel az AUDI gyár.

Felhasznált irodalom: Győr és a repülés – 1989

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

1 hozzászólás

  • Perlaki józsef Árpád
    2021-12-19 at 14:26

    Én még úttörő koromban – mint kónyi repülőgép modellező – reptettem itt modellt, és jutalmul ültem egy KOMA nevű vitorlázógépben. JUJJJJ de féltem !

Szólj hozzá!

három × 1 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját