A Trianoni-telep

1933. szeptember 17-én avatták fel Győr-Újvárosban, a Rábca partján a Trianoni-telepet.

Győrött Trianoni telepnek hívják azt a több utcából álló városrészt, amelyet hajléktalanok népesítettek be. Azért Trianoninak, mert a Trianonnal ránk zúdult ínség miatt hajléktalanná váltak telepedtek itt le.

1930 után százával foganatosították a kilakoltatásokat, részben a többesztendős bérnemfizetés miatt, részben azért, mert a hatóságok lebontásra ítélték a düledező és lakhatatlanná vált, öreg viskókat. A város vezetősége rettegve várta ezeknek a kényszerű intézkedéseknek a következményeit. Mi történjék a hajléktalanná váló családokkal? Az elegedetlenség nyílt kirobbanásától tartottak, ami mégsem következett be. Egészen más történt, csendben, szinte észrevétlenül.

Egy nap a város határában, jóval túl a lakott részeken, megjelent egy hajléktalanná vált család. Szétnéztek és építkezni kezdtek. A sátorépítménynél alig időtállóbb anyagból hajlékot rögtönztek maguknak. Belül elhelyezték minden családi létezés ősforrását, a tűzhelyet, a deszkatetőn kibuktatták a bádogcsőkéményt, a falak mellé néhány szalmazsákot dobtak, az agyagpadlóra leállítottak egy rozoga asztalt és megszületett az első otthon.

Ennek híre ment, egyelőre csak abban a körben, amit a hasonló sors vont a többi hajléktalanok körül. Mind többen sétáltak ki az első honfoglaló sátorházához, körülszimatolták és irigyen megcsodálták e sanyarú otthont, ahol azonban nincs bér és házigazda. Megnyerte tetszésüket a táj, a futkározó gyerekeknek való szabad és sík mező, meghitt közelsége a Rábcapartnak, mely hűs habjaival kecsegtet a kánikulai melegben. Olyan hely, ahol szívesen megmarad az ember.

Mind többen kezdtek építkezni s már valamivel rendszeresebben, jobban, mint az első fészekrakó. A közeli agyagos területen naponszárított téglát gyúrtak maguknak, könyörületes ismerősöktől deszkát és egyéb építési anyagot koldultak össze. Mire a város vezetősége fefigyelt, már egész kis telep gyülekezett a város szélén. Valamivel azokon a vályogputrikon is túl, ahol a cigánynépség lakott.

A városnak jogában lett volna megharagudnia, erélyesen rácsapnia a törvénykönyvre és azt megzörgetnie minden paragrafusával, mondván, hogy az az ő földje és ő azon senkinek sem adott engedélyt az építkezésre. A város szerencsére nem ezt tette. Ellenkezőleg, megkönnyebbülten felsóhajtott és örömmel állapította meg, hogy az élet, mint az rendszerint történni szokott, önmaga mutatta meg az orvoslás módját a hatóságnak. A rászorultaknak, akik még építkezni akartak, engedélyt adott, amit területfoglalási engedélynek nevezett el.
Ezzel a meghatározással nemcsak azt érte el, hogy a tulajdonjogi állapotának változatlanságát kihangsúlyozta, hanem az építkezőket megóvta annak lehetőségétől, hogy könnyelműen elidegeníthessék, vagy megterhelhessék adóssággal fészküket. A város mérnökei megszabták az építkezés rendjét és széles, szabályos utcákat vontak meg a telepen, amit akkor már mindenfelé Trianoni telepnek neveztek s csodájára jártak a városból. Az ezután épülő házak talapzatát már maga a mérnöki hivatal rakta le betonból, hogy az esetleges talajviz feltörése ne sodorja el a túlnyomórészt mórtéglából (sárból vetett vályog, melyet még ki nem égettek) épült házacskákat. Sőt mindenegyes építkezőnek 80 pengő építkezési segélyt adott.

Minden munkát a maguk erejéből végeztek el, az agyagtéglagyúrástól kezdve az utolsó cserép felrakásáig. Ezen a telepen nem dolgozott egyetlen fizetett munkaerő sem, a szülők és a gyermekek közös erővel építették fel e házakat. Ahol már elkészültek a maguk otthonával, jókedvű szeretettel a szomszéd megsegítésére fogtak össze. Gyönyörű és lázas munka vette kezdetét. A honfoglalók kis telepe úgy nyüzsgött, zsongott, mint a hangyaboly. A város lakosainak szíve is megmozdult ennek a gyönyörű erőfeszítésnek láttán. Aki csak tehette, a segítségükre sietett. Az építési vállalkozók gerendát, cserepet bocsátottak rendelkezésükre. Sokan díjtalanul, mások nagyon olcsó áron és hitelbe. Jóformán a semmiből, csak úgy az anyaföldből bujt ki egy egész városrész, 200 lakóházzal s lakosainak ezren felüli
lélekszámával. A városnak mindössze 20.000 pengő áldozatába került, amit egyébként százezres költséggel sem tudott volna létrehozni. Elérte azt, hogy kétszáz család révbe ért és megnyugodott.

A Friss Újság 1933. szeptember 20-i számából:

„Új nyomortelepet avattak fel Győrött

Nem mindennapi ünnepség színhelye volt tegnap a Győrújváros határában elterülő, úgynevezett „Trianoni telep”. A ,.Trianoni telep”- helyén még egy évvel ezelőtt békésen legelésztek a tehenek. Házat nem lehetett látni még a közelben sem, csupán néhány cigányputri szürkéllett a fű zöldjében. De jött a gazdasági válság, a kilakoltatás és a szerencsétlen hajléktalanok kikerültek a határba, ahol egy-egy maguk csinálta deszka-bódéban húzták meg magukat. Számuk egyre szaporodott, a viskók egyre sokasodtak, Győr városa az ott táborozó cigányokat arra kötelezte, hogy áttegyék telepüket Győr-Szabadhegy közelébe és a helyet a város a szerencsétlen emberek rendelkezésére bocsátotta. Minden rászoruló kapott házhelyet a telepen, egy pengő évi bér fejében. A cigányok eltepelitésére azért volt szükség, mert verekedéseikkel, lopkodásaikkal rettegésben tartották a környéket. Így fejlődött rohamosan a kis telep. Most már sok ház áll a telepen. A legtöbbjének még most sincs teteje, se kerítése, csupán a vályogból készült falak merednek a magasba.

A kis telepet, tegnap szenteltek fel, ünnepélyes keretek között, s a nyomorgók falujában 1255 lélek várja sorsának jobbrafordulását. Közi Horváth József dr. plébános, aki minden idejét a szerencsétlen emberek felsegitésére áldozza, ezekkel a szavakkal szentelte fel a telepet:
— Ezeknek a sárból épült házaknak mindegyikére emléktáblát kellene állítani, mert mindegyik családapa, családanya egy-egy hős itt, akik titáni harcot vívnak és vívtak a létfenntartásért a sorssal, a munkanélküliséggel, a nyomorral, a kétségbeeséssel és a halállal. És győztek, összetörve bár, megrokkanva bár, de győztek és él bennük a remény, hogy nemsokáig marad e telep neve „Trianoni telep”, hanem egy új, egy szebb nevet fog kapni Nagymagyarország feltámadása pillanatában.„

Az avatóbeszéd után Barilich Lőrinc újvárosi plébános litániát mondott és megszentelte a házakat.

1937-ben a Trianoni-telep elnevezést Szent Erzsébet-telep névre változtatták, melyről így írt a Győri Nemzeti Hírlap 1937. szeptember 28-i száma:

„Kultúrház avatás a Trianoni-telepen

Szent Erzsébet telep lett a Trianon telepből

Nagy ünnepe volt vasárnap a Trianon-telep lakóinak. Virágdíszes kapuval várta a telep vendégeit. Fehér ruhás lánykák, zászlók, mosolygó, boldog arcok mindenhol. Zsúfolásig telve volt a gyönyörű kultúrház. Breyer István győri megyéspüspök pontifikálta a misét. Ott ültek a hallgatók között dr Közi-Horváth József, Barilich Lőrinc újvárosi plébános, dr Drobni Lajos országgyűlési képviselő, Valló István dr polgármesterhelyettes, Leyrer László dr tb. városi tanácsos.
Dr Közi-Horváth József mondotta az ünnepi beszédet, amelyben a hit, a szociális megértés szükségességét hangoztatta. Mise alatt az újvárosi Szent József dalárda énekelt Jakatics karnagy művészi vezényletével.
Megható ünneplés következett a mise végeztével. Fehér ruhás lányok, komoly munkás emberek köszöntötték egyszerű keresetlen szavakkal a megjelent előkelőségeket. Különösen meleg ünneplésben részesítették plébánosukat, Barilich Lőrinc méltóságos urat, dr Közi-Horváth Józsefet, a telep jótevőjét és Valló polgármesterhelyettest.
Megnéztük a kultúrházal. Terme közel háromszáz ember befogadására alkalmas. Első részében van a gyönyörű Szent Erzsébet oltár, hátul a színpad, amelyen előadásokat, színdarabokat rendeznek.

Tervek után érdeklődünk. Napközi otthont létesítenek a kultúrházban a telep gyermekeinek számára. Rendszeresítik a kultúrház és szociális előadásokat. Ifjúsági egyesületeket alakítanak, dolgoznak és minden igyekezettel azon lesznek, hogy szebbé tegyék az életet a vasárnap Szent Erzsébet-teleppé keresztelt Trianon-telepen.„

A tervrajzokért köszönet Győr Város Levéltára – Műszaki Levéltárának