A Krajcáros (Cifra) híd


Győrsziget képviselőtestülete 1874. január 22-én elhatározta, hogy az újvárosi „Fehér ló” vendégfogadó és a mellette álló kincstári épület irányába (a mai Ecet utca tengelyében) a gyalogos forgalom lebonyolítására hidat építtet.

A régi Rábca meder fölött (ma Bercsényi liget) két híd ívelt Sziget és Újváros között.
Győrsziget község lakóinak nagy része Győr üzemeiben dolgozott. A városba a Híd utcai hídon át jártak, ahol a szigetieknek vámot kellett fizetniük. Emiatt a község képviselőtestülete 1874. január 22-én tartott ülésén elhatározta, hogy az újvárosi „Fehér ló” vendégfogadó és a mellette álló kincstári épület irányába (a mai Ecet utca tengelyében) a gyalogos forgalom lebonyolítására hidat építtet.

Térképrészlet 1893-ból

1875-ben már készen állt a 2 méter 30 cm széles, 40 méter hosszú híd. Díszes rácsozatú korlátjáról „cifra” hídnak, a vámszedés miatt pedig „krajcáros” hídnak nevezték. Általában inkább ez utóbbi néven emlegették.

Újváros és Sziget látképe 1900 körül. Jól látszik a két Rábca híd (Képeslap)

A városiak és az újvárosiak személyenként egy krajcár, személy által vont kétkerekű kocsi után két krajcár vámot fizettek.

A Krajcáros (Cifra) híd 1900 körül (Szaló Lajos, az egykori Printker Bt. nyomda tulajdonosának hagyatékából.)

A szigeti hídfőnél állt a hídvámszedő bódéja és egy kis borkimérés.

„A Rábcameder elzárása.

A mai napon megtörtént amiről régen beszéltek, a Rábca régi medrétől elzárták a vizet és most már egészen az új mederre kényszerítik. A Pereszlényi-kert és a győrszigeti szemináriumkert között húztak töltést, amelyet folyton erősítenek, Győrújváros és Győrsziget városrészeket csak annyi víz választja el, amennyi víz a régi mederben maradt. A Krajcáros-hidat szintén eltávolították.” ( Győri Hírlap, 1907. 07. 30.)

Kapcsolódó bejegyzések:

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

öt × 1 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját