Játszótér a győri József Attila lakótelepen, 1981


1981. május 31-én, a gyermeknapon a győri József Attila lakótelepen 4800 négyzetméteres parkosított területen játszóteret avattak, melynek felszerelését Lelkes Mária iparművész tervezte.

„ITT A VILÁG KÖZEPE, HA NEM HISZED, GYERE BE!” – invitált a József Attila lakótelepi új játszótér megnyitására a meghívó.

Meghívó az új játszótér avatására (a DRKPMK helyismereti gyűjteményéből)

Az új játszótér eszközeit 14 győri vállalat kollektívája készítette társadalmi munkában, kb. 1,8 millió forint értékben.

A Kisalföld napilap, 1981. június 2-i tudósítása a megnyitóról:

„Szól a discozene, és az egyik legkedveltebb játék – a torony – aljában mondja Nusser Tamás, a Zalka Máté iskola hetedik osztályos tanulója: – A legjobb ez az árbocos kötéljáték, ilyet még nem láttam sehol!”

Az árbocos játékot a Budaflax győri Lenszövő gyárának kollektívája készítette, a mögötte látható mászóhullámot pedig a GYÁÉV.

Az árbocos játék és a mászóhullám

Az ÉGÁZ-nak köszönhető a pergolák (lugasok) függesztett ülése:

Bal oldalt a lugasok

A MEZŐGÉP és a CARDO készítette az indiánsátrakat és a hajóhintákat:

Középen az indiánsátrak

 

Játék az indiánsátraknál (Kép: Ambrusné Ferenci Ildikó)

A mesesátor vázszerkezetét az EIVRT Kisalföldi Gépgyára dolgozói állították össze, a ponyvaszerkezet a GRABOPLAST-ban készült:

A mesesátor

Majoros Gábor és Óvári Tibor a Győri Tervező Vállalat munkatársai álmodták meg a mesesátor terveit.

Gyerekek a mesesátor tetején

A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Petőfi Sándor brigádja a szélkerék és a számolótábla készítője. A kombinált mászóegyüttest a Kisalföldi Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nevéhez fűződik.

A szélkerék, a kombinált mászóegyüttes és a számolótábla

Az Asztalos és a Műanyagipari szövetkezet a csúszdát vállalta társadalmi munkában:

A csúszda

A helyszíni szerelésben a 401-es szakmunkásképző intézet asztalos és festő tanulói segédkeztek.

Folytassuk a Kisalföld tudósítását: „A nem minden napi játszótérre és az avatásra sokan kíváncsiak. Egy második emeleti ablakot mos a háziasszony, de a nyüzsgés annyira leköti a figyelmét, hogy végül a párkányra teszi a ruhát és kikönyököl. Egy idősebb néni konyhaszéket hoz ki a ház kapuja elé, kényelmesen elhelyezkedik. Piros- és kék-nyakkendős gyerekek, vagy fürdőnadrágosak futnak el előtte.  Werner Gyuláné, a Győr városi Tanács elnökhelyettese átadta a gyerekeknek a játszóteret, majd Társadalmi munkáért oklevelet nyújtott át az EIVRT Kisalföldi Gépgyár Bródy Sándor brigádjának, valamint a Húsipari Vállalat Gábor Áron I. és II. számú tmk-brigádjának kiemelkedő munkájukért. Az elnökhelyettes, valamint a tervező: Lelkes Mária virágot kaptak a gyerekektől, majd megkezdődött a műsor és a játékok vizsgáztatása. A kultúrműsort a Konini úti általános iskola, a sportműsort a József Attila Általános Iskola szervezte meg.”

A játszótér dél felől

A játszótér dél felől

A játszótér északról, egy emeleti lakás ablakából

A játszótér kelet felől

A Kisalföld napilap, 1981. június 2-i cikke alapján. A jelöletlen képek saját gyűjtés.

 

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

8 hozzászólás

  • Laczó Balázs
    2018-01-24 at 08:40

    Úgy tudom, sajnos épp az lett a játszótér veszte, ami a szerencséje volt, hogy az állami cégek által készített egyedi játékok pótolhatatlanná váltak a rendszerváltás után, a fakígyó elkorhadt, veszélyessé vált. A 2000-es években elfogytak, a divatból is kimentek ezek a vasszerkezetükkel, betonalappal.
    Az óriáscsúszdánál a nagy szánkós domb után volt egy földkupac, a „kis domb”, és egy régi lakó mesélte, hogy az volt az ügyes szánkós, aki azon is átjutott egy lendülettel. A nagy árnyékoló mesesátrak mentek tönkre leghamarabb, a gyerekek szerettek bemászkálni a ponyvába. Egy gyerekkori lakótársam pedig még azt is felidézte, hogy a betonoszlopok – már vagy még – hiányoztak, ők meg bemásztak a lyukakba, ami szülő szemmel eléggé pszichothriller.

  • arn
    2018-01-24 at 14:58

    gyerekkent rengeteg idot toltottunk itt, ez volt szamunkra a legszuperebb jatszoter a vilagon. minden egyes darabjahoz rengeteg emlek fuzodik.
    a dombrol nyaron papirrepuloket dobaltunk, a szel gyakran a boltig is elvitte. a csuszdakon szerettunk mindenfele matchboxot leereszteni. bringaval a dombon nekilendulve a kisdombokon ugrattunk at. telen persze szankozas – egyszer a domb sarkanal lako mizserek fellocsoltak az egeszet, ami reggelre megfagyott. egyszal reklamtaskan is nagy moka volt ugy lecsuszni. amugy igen, a cel mindig az volt, hogy ki csuszott tovabb.

  • arn
    2018-01-24 at 15:08

    a jatszoter elejen a kanyargo maszokan allva mentunk vegig (ugy fogocskaztunk), volt, hogy beleleptem a ket fok koze es akkorara dagadt a sipcsontom, hogy a nadragot alig birtam felhuzni. mindebbol a szulok otthon persze semmit se tudtak.
    a fakeritesekkel olelt „fekvohintak” nem sokaig voltak meg sajnos, ott gyakran a tetejen maszunk vegig az egesznek.
    az arbocon szinten fogocskaztunk, korbe kellett szaladni a csomokon (nem szabadott lelepni), es felmasztunk teljesen, a tetejere, ahol a korlat szelen logva korbe tudtunk logva csimpaszkodva menni, majd a kozepen le – nagy ugyesseget kivant, de a mai jatekok semmik ahhoz kepest, amennyit mi ott „edzettunk”.
    a kishazon szinten a fogocska ment, a gerendakrol ugraltak sokan a haz tetejere. nekem ez mar sok volt – sose mertem. csak felmasztam mindig, de nem voltam olyan bator, hogy 2-3 meter magasban egy vekony gerendan allva menjek vegig, majd leugorjak a kishazra. voltak akik megcsinaltak (kisiskolas gyerekek voltunk!).
    az indiansatrakkal sokat kezdeni nem tudtunk, es a hintak is hamar kikoptak. a vegen, a satras resznel szinten volt egy fabol keszult emelveny csuszdaknak, az elejen meg a homokot is frissitettek, amire fentrol ugraltunk. a ponyvak valoban nem voltak meg sokaig, en lehet talan sose masztam fel oda.
    persze joparszor osszetortunk magunkat, de nem emlekszem sulyos serulesekre, pedig mi aztan mindent megtettunk ennek erdekeben. 🙂

  • arn
    2018-01-24 at 15:18

    koszonom a torteneti leirast, errol nem is hallottam rola, mi csak hasznaltuk – nem is ertettuk, hogy mashol miert nincsenek ilyen szuper jatekok, es hogy miert ilyen egyediek ezek. naluk talan a 83-88as idoszak volt az intenziv „jatszis” korszak, ezekhez az evekhez kapcsolodnak a fenti elmenyek. akkoriban megszokott volt, hogy egyegy negyemeletes panelhazban (soproni utrol jartunk oda) minden szinten volt egyket kisgyerekes csalad, igy egy ot-tizfos barati tarsasagot konnyu volt egy hazbol is osszehozni a hasonlo koruakbol. nagyon osszetartottunk, valakikkel a mai napig jo barati kapcsolatot apolok. a napkozi utan meg sotetedes utan is lenn jatszottunk, a szuleink kb 6 eves korunktol siman elelgedtek bennunket tobb orara a kornyekre kalandozni. ennyire volt „rossz” gyereknek lenni akkoriban, a fiamnak csak fele ennyire jo es felhotlen gyerekkort kivanok.

  • Császár Károly
    2018-08-08 at 13:58

    Köszönöm a képeket, hirtelen rám törtek az emlékek, mennyit játszottunk ott játszótéren! Emlékszem, egyszer annyit csúszdáztam, hogy kikopott a kisnadrágom, és úgy futottam haza, hogy a fele sejhajom ki volt, a pólót húztam rá, hogy azért mégis kinézzek valahogy 🙂 Szerencsére nem volt messze a Jereváni 37…

  • Horváth-Kitley Balázs
    2020-06-01 at 17:19

    Köszönöm. Ennyi nem lehet elég, de higgyétek el, időt utaztam a képeket látva. Varázslatos élmény utazás! 1990. Szeptember 10-én sírtam fel először. Lepke utcában voltam panellakó. Mikor édesanyám mondta: „gyerekek, megyünk a NAGYJÁTSZIRA” -akkor mindenki szedte a „sátorfáját” és mentünk is. Imádtam a másolhatatlan mászókáját (talán ez volt a kígyó??), amit négykézláb sétáltunk mindig végig és sok izgalom volt benne, de aki ügyes volt, az sétálva átment rajta. Én egy leestem róla, de még élek. Lehet, hogy veszélyes volt, de még élek, hisz írom ezt a megemlékezést is. Imádtam a faházat (amit sajnos az utóbbi időkben a csövesek, alkoholisták WC-nek használtak, sajnos), és király volt aki felmászott rá a mellette lévő szélkakas segítségével. Szerettem a tornyot, amit háló vett körül. Emlékszem még általános vége fele volt egy hangszórós walkman-em, amiről szólt az Edda és barátaimmal J.Péterrel és K.Bélával együtt énekeltük fent a legtetején, mert kettő deszka ki volt véve, hogy fel lehessen mászni középen. Azok a hinták sem olyanok voltak, mint a lepke ovi mellett, de nem ám. Sokkal jobbak. Az indián sátrak sok kalandot jelentettek. Viszont a napellenzőkhöz nekem már nem volt szerencsém. Ott születtek új barátságok, ott voltam kamasz. Tapasztaltam a gyermekkor szépségeit, nagyon nagy szánkózásokban vettem részt télen, lettem itt szerelmes, „a betonházak között…” zajlott a fiatal korom! Köszönöm Győr, köszönöm Régi Győrösök

Szólj hozzá!

öt + nyolc =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját