Uszoda a Móra iskola udvarán


1977. március 26-án tanuszodát avattak a Győr-adyvárosi Móra Ferenc Általános Iskolában.

Az 1973. szeptember 4-én átadott Móra Ferenc Általános Iskola udvarán 1976-ban megépült a megye első iskolai tanuszodája.

A Kisalföld napilap, 1977. március 29-i száma így írt:

„Kék vízben, kék falak között – Első nap a tanuszodában

A kék tetőszerkezet már 1974-ben feltűnt a győri Móra Ferenc Általános Iskola udvarán. Aztán tavaly nyáron megjelentek a GYÁÉV, valamint a Vízkutató és Fúró Vállalat szakemberei, és a megyei Tanácsi Tervező Vállalat tervei alapján felépítették megyénk első iskolai uszodáját. A 25 x 8,5 méteres, francia típusú, öntisztítós műanyagmedencében 1977. január 3-án indult meg a próbaüzem. Az úszómedence és a hozzátartozó zuhanyozók, hajszárítók egyaránt kifogástalanul működnek, így szombaton sor kerülhetett az ünnepélyes átadásra.

Adyváros látképe 1975-ben. Középen a Móra iskola még uszoda nélkül.

A városi pártbizottság, tanács, a Rába ETO és a Vagongyár egyaránt támogatta az iskolai uszoda építésének ötletét. A szükséges anyagi fedezetet, 7,5 millió forintot a városi tanácstól kapta az iskola.

Adyváros látképe 1977-ben. Fent középen már ott az uszoda

Mióta megindult a próbaüzem, sikerült megszervezni, hogy mind az 1200 diák a heti 3 testnevelés órából egyet úszástanulással töltsön. A testnevelés tagozatosok heti 3 órát töltenek a tanmedencében.

Az égszínkék kupola alatt Ney Tamásné testnevelő tanár és úszó edző irányításával az egyméteres vízben az úszni tanulók, az egy negyvenötösben a már úszni tudók gyakorolják a gyorsúszás mozdulatait. Fröcsög a víz körös-körül, a második cések élvezik az úszást. Legügyesebb, leggyorsabb közülük Farkas Laci. Csutak hajjal ugrik ki a medencéből, folyik róla a víz:

– Hatéves koromban tanultam meg úszni a termálban – meséli. – Az ETO-voltam országos versenyen is, Budapesten, Pécsett, Győrben.

Egy kislány a medence másik végéből, úszósapkában. Tóth Kincsőnek hívják. Ő ia testnevelés tagozatos, de nem az úszás, a torna a kedvence. 

-Elsőben kezdtünk el úszni. Akkor még buszokkal jártunk a termálba. Már tudom a gyorsúszást, a siklást.

Ez volt a tanuszoda első igazi munkanapja. A látottakból következtetve néhány év múlva úszói révén is hallat magáról az iskola.”

A Móra F. iskola uszodája 1990 körül

 

A Móra iskola az uszodával az óvoda felől 1976-ban

 

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizenöt + tizenhat =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját