A győri Tanácsi Tervező Iroda


1963. április 2-án avatták fel a Győr – Sopron megyei Tanácsi Tervező Iroda új székházát a nádorvárosi Baross (akkori nevén Lenin) úton.

„Tegnap délelőtt 10 órakor felavatták a Tanácsi Tervező Iroda új székházát a Lenin út 61 – 63. szám alatt. A 4 200 000 forint költséggel készült épület és a belső berendezés i teljesen megfelel a korszerű követelményeknek. A falak különböző pasztellszínekben pompáznak, a nagy ablakos, világos helyiségekben kitűnőek a munkalehetőségek. A mérnökök, statikusok és rajzolók öröme annál is nagyobb, mert a régi zsúfolt helyen szinte egymást érték a vonalzók, nyugodtan, lelkiismeretesen dolgozni nehéz volt. Az új épületet maguk tervezték, hiszen Pilt Rudolf, a Tervező Iroda mérnöke vetette papírra elgondolásait. A körülbelül egy évig tartó építkezés nyomán valóban Győr egyik legszebb háza magasodik a Lenin úton. Ott kapott helyet többek között az Állami Biztosító fiókja, egy könyvesbolt és hat lakás is.

Az Európa könyvesbolt a tervező földszintjén

A most elkészült és átadott épületben új házak, ipari létesítmények, kultúrotthonok tervei készülnek majd talán még szebb kivitelben, mint eddig. Erre az adottságok most már megvannak. Bizonyára ki is használják az új irodaház most beköltözött fehér köpenyes lakói.”

Kisalföld, 1963. 04. 03.
Az új épület Baross úti homlokzata
A Dr. Petz Lajos utcai homlokzat

A Tervező Iroda néhány munkája:

Vásárhelyi Pál híd (“Kisböske”), a Révai M. Gimnázium új épülete tornateremmel, az MHS (Magyar Honvédelmi Szövetség) Győr megyei és városi elnökségének székházaÖltöző és büfé a szabad-strandon,  a Győri Kekszgyár egykori raktárépülete .

Az irodaház 1990 körül

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

öt × öt =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját