Népgyűlés a Széchenyi téren


1920. július 25-én az Ébredő Magyarok Egyesülete népgyűlést tartott Győrött a Széchenyi téren.

Az Ébredő Magyarok Egyesülete (É. M. E.), 1918 őszén alakult antiszemita, fajvédő egyesület volt. Elnökei : Szmrecsányi György, Pálóczi Horváth István, Eckhardt Tibor, Buday Dezső voltak. Végleges betiltása 1945. februárban történt.

Az É.M.E. jelvénye

Az 1920. július 25-i győri népgyűlésről így számolt be a Dunántúli Hírlap, 1920. július 27-i száma:

” Az ébredők nagygyűlése Győrött

Vasárnap délelőtt 6—7 ezer ember érdeklődése ntellett folyt le a Széchenyi téren a györi ébredő magyarok egyesületének nagygyülése budapesti vendégszónokok közreműködésével. A bandériummal felvonuló vendégeket az ifjúság nevében Máthé Rózsika virágcsokorral és ékes szóval üdvözölte az emelvényen.

Lovasbandérium halad a tömeg élén a gyűlés színhelyére (Képes krónika 1920-08-24)

A gyűlést dr. Laky Vilmos bencés tanár, a helyi csoport elnöke nyitotta meg. Örömét fejezi ki, hogy az ébredő magyarok tábora nagygyá nőtt, de fájdalmat érez amiatt, hogy szerinte csalódnunk kellett az emberekben és a nagyharanggal beharangozott keresztény kurzusban.

Dr. Ereky Károly, Kaposvár város nemezetgyülési képviselője, arról beszél, miért van szükség az ébredő magyarok egyesületére. A ma egy esztendeje föltámádt keresztény reneszánszot elgáncsolták. Győzött az az irány amely szerint nekünk Itt nincs jogunk uralkodni, hanem egy idegen fajnak. Sehol a művelt nyugaton nem tűrnék egy pillanatig sem, hogy a dolgozó nép oly nyomorban éljen, mint itt. 3 millió nincstelen munás kérdi ma: Mi az oka, hogy mi ebben az országban éhezünk, a panamista, az árdrágító pedig jól él.

Ereky képviselő beszél (Képes krónika 1920-08-24)

Magunkat kell meg. védenünk mindaddig, míg a törvények nem tudnak megvédeni minket. A boltok előtt cukorért, sóért, petróleumért a keresztény törmegek állnak, mert a kormány a régi árdrágítók kézébe adta a közfogyasztási, cikkeket.

Dr. Zákány Gyula, a tapolcai kerület nemzetgyülési képviselője az ébredő magyarok igazolását látja abban a szepegésben, amellyel a destruktív áramlatok az ő mozgalmukat figyelik. „

Zákány képviselő, az „Ébredő Magyarok Egyesületé“-nek alelnöke szónokol (Képes krónika 1920-08-24)

A teljes cikk itt olvasható:

Dunántúli Hírlap 1920. 07. 27. (www.edok.gyorikonyvtar.hu)
A gyűlésen résztvett óriási tömeg egy része (Képes krónika 1920-08-24)

Képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár https://adtplus.arcanum.hu/

A Dunántúli Hírlap, 1920. 07. 27. száma www.edok.gyorikonyvtar.hu


Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

hat − 2 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját