Ellenőrzés a Dunakapu téri piacon


1972. november 22-én a Kereskedelmi Felügyelőség és a rendőrség ellenőrzést tartott a Dunakapu téri piacon.

Az ellenőrzést az alábbi eset váltotta ki.

„A győri zöldség-gyümölcs magánkereskedőknek gyakori vendége volt az egyik téti lakos: nyáron rendszerint nagy tételben szállított nekik dinnyét, később pedig burgonyát. Senkit sem zavart, hogy nem volt felvásárlási engedélye — mint a sajátját, úgy vitte a koroncói, téti s más községbeli őstermelők földjének termését az ipari nagyvárosba.

Amennyiben a piacon olcsón tudott venni, akkor ott vásárolt nagy tételben, s azután jelentős felárral adta tovább az árut. Addig folytatta a tevékenységét, amíg az fel nem tűnt az egyik téti körzeti megbízottnak, Horváth László főtörzsőrmesternek.

Az ügyben – igen helyesen — kikérte a városi és járási kapitányság társadalmi tulajdonvédelmi alosztályának véleményét. Ennek megfelelően felvette a kapcsolatot a szomszédos körzeti megbízottakkal, s így most már többen is szemmel tartották az „őstermelő- nagykereskedő” mozgását.
S miután az illető — történetesen a csornai piacon – megint annyi olcsó burgonyát vásárolt fel, amire a Győrbe szállításhoz a döri tsz-től kellett vontatót bérelnie (!), akcióba léptek a rendőrök, s már várták az „őstermelői” szállítmányt…”
(Magyar Rendőr, 1972. 12. 14.)

A teljes cikk (Magyar Rendőr, 1972. 12. 14.)

Kristóf László az újság fotóriporterének képei az 1972. november 22-i, szerdai piacnapon tartott ellenőrzésről:

Képek forrása: Magyar Rendőr fotóarchívum.

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

1 × öt =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját