A vagongyár vendégháza, a „kisHilton”

A győriek „kisHiltonnak ” becézik. A Rába Vagon- és Gépgyár vendégháza hasonlóan a budai Hiltonhoz, a város történelmi magjában épült.

Győr nem bővelekedett szálláshelyekben. A város akkori egyetlen szállodája a Rába Hotel általában zsúfolt volt és nem közelítette meg az esztétikai és egyéb követelményeket.

1978-ban a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vendégház építésére határozta el magát, hogy a gyár hazai és egyre sokasodó külföldi vendégeinek, üzletfeleinek megfelelő szálláslehetőséget nyújtson.

A vendégházat Győrött, a Káptalandombon építették, tervezője Lőrincz József kétszeres Ybl-díjas, a Győri Tervező Vállalat munkatársa volt.

Győr város Tanácsa 1969-ben tervpályázatot hirdetett a Káptalandombon az egykori püspöki gazdasági udvar, valamint a Martinovics tér (ma Apor Vilmos püspök tere) 1—2. számú házak helyén 200 lakás építésére. Ez a terv azonban szerencsére meghiúsult. Az 1-2. sz házakban Borsos Miklós múzeum nyílt 1979-ben, a gazdasági udvar helyén pedig vendégház épült.

Az építkezés megkezdése előtt a föld mélyét vallatták a régészek, a régi Győrre vonatkozóan. Nem is eredménytelenül: a Xantus János Múzeum szakemberei a római korból származó katonai táborra bukkantak, hat méter mélységben. Megállapították azt is, hogy a tábor az első század közepétől a negyedik századig állt ezen a helyen. Az ásatások közben előkerült egy különleges értéket képviselő, a római korból megmaradt tetőcserép. A különleges az benne, hogy a 14. számú római légió ovális alakú bélyegzőjét vésték rá.

A Képes Újság 1986. 01. 25-i száma így mutatta be a „kisHiltont”.

„Ház a Káptalandombon

A győriek „kisHiltonnak” becézik, s mint általában az utca embere által adományozott nevek, ez is találó. A Rába Vagon- és Gépgyár kereskedelmi központja, hasonlóan a Hiltonhoz, a város történelmi magjában épült, a Káptalandombon. Előtte egy XIII. századbeli templomocska romjai fölött a barokk Szent Mihály szobor őrködik. A város háromszáz esztendővel ezelőtt élt takácsai e szobor állításával kértek bűnbocsánatot a fekete mágiával űzött praktikákért. Az új épület üvegablakain a szemközti székesegyház gót kápolnájának sziluettje verődik vissza, cizellált tükörképével megtörve a teret lezáró tömb egybeszabott síkját.

— Ez a tér ezer év emlékeit őrzi — mondja Lőrincz József, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium nívódíjával kitüntetett „kis Hilton” egyik tervezője. — A háznak a helyén negyven évig egy kihasználatlan üres telek állott, amelynek beépítésére sem az egyháznak, sem avárosnak nem volt pénze. A Rába gyár ezzel a kereskedelmi központtal a város egyik égető építészeti gondját oldotta meg.

A hallban puritán pompa fogadja az érkezőt. Talán kicsit ellentmondásosnak hat ez a jelzős szerkezet, ám a látvány másképp nehezen fogalmazható meg. A társalgótérben sima vonalvezetésű kanapék, asztalok, lámpák szolgálják a várakozók kényelmét, mind a legnemesebb anyagokból. A falakat fa burkolja, a padlót carrarai márvány, s a kivitelezést láthatóan az anyagok megkövetelte igényességgel végezték. Tönkre is ment ebbe egy-két vállalkozó cég — mondja György Csaba, a ház műszaki vezetője. A Rába ugyanis csak a kifogástalan munkáért fizetett, és volt olyan építő, akinek ez csak többszöri nekifutásra sikerült.

Fél emelettel feljebb a fogadások, konferenciák megrendezésére szánt „aula”. A hatalmas termet télikert zárja le, a burjánzó zöld növények közt sudár női torzó, Borsos Miklós alkotása.

— Amikor gondolatban formálgattuk ezt a házat, úgy próbáltuk megalkotni, hogy a belső tér is vissza utaljon a külső környezetre — foglalja össze a tervezők elképzeléseit Lőrincz József. — Ezzel a télikerttel a Győrre olyannyira jellemző belső udvarokat szerettük volna feleleveníteni. A középkori építészet hagyományait követi a belső terek kialakítási rendje, az ünnepélyes alkalmakra szolgáló magas aula az egykori hasonló célú lovagtermek „utánérzése ”.

Az első szinten vannak a vendégszobák, a kis és nagy tanácsterem, valamint az étterem. Az egyedi megformálású berendezési tárgyak, bútorok Schinagel Gábor belsőépítész tervei alapján készültek. A körbefutó folyosó gótikus ívelésű ablakaiból az aulába látni, a szobák, termek ablakai pedig az
ódon hangulatú utcácskákra néznek.

A kerti fogadások rendezésére szánt tetőterasz most üresen ásít, ám a fogvacogtató szélbe kimerészkedőt kárpótolja az elé táruló kép:
az óváros összekapaszkodó háztetői a felettük uralkodó templomtornyokkal.

— Amikor még csak terveken létezett a ház — emlékszik az építész — kértem egy markolókocsit, s annak a kanalába ülve felemeltek a különböző szintek magasságába. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy valóban az lesz – e a látvány , amit elképzeltünk, ott lesz -e a város ezer évének szépsége, hangulata az épület minden szegletében.

A tetőről a lift a fogadószintre visz vissza. Itt egy parányi, feszített vízű uszoda ékeskedik. A fonott karosszékben pár percre megpihenve, azon ábrándozom, hogy ejtőző üzletembernek, vagy unatkozó milliomosnak képzeljem -e magam. Középkori hercegkisasszonynak, döntöm el, kipillantva az üvegfalon túl nyújtózó kertet lezáró XV. századbeli várfalra.

— A ház célja nemcsak az — hoz vissza a XX. századba György Csaba —, hogy a Rába üzletfeleinek megfelelő körülményeket nyújtson a munkához, a tárgyalásokhoz. Ennek a háznak egyben otthonnak is kell lennie, lehetőséget kell adnia a kikapcsolódásra, pihenésre is.
Korábban a vállalat partnerei Győrben egyszerűen nem találtak megfelelő szállást. Budapestről vagy Bécsből jártak át naponta tárgyalni, és ez a hajszoltság nemegyszer a megbeszélések hangulatát is meghatározta.

— Mit szólnak a vendégek ehhez a házhoz?
— Remélem, hogy elégedettek —
mosolyodik el a műszaki vezető —
eddig senkinek sem volt panasza. Viszont nekik nem olyan „csoda” ez az épület, mint nekünk. Számukra láthatóan ez az üzleti élet megszokott kelléke, természetes környezete . . .” Hámor Szilvia

A Rába vendégházat 1985. március 28-án adták át.