A Nashville Teens Győrben


Az 1962-ben alakult brit beat-együttes 1970. június 8-án dupla koncertet adott a győri Kisfaludy színházban.

A győri Rába Művelődési Otthon rendezésében 1970. június 8-án, hétfőn 17 óra 30 perc és 20 óra 30 perc kezdéssel, a Kisfaludy színházban koncertezett a brit Nashville Teens együttes. A jegyárak viszonylag borsosak, 45 és 50 forintért voltak.

A Kisalföld napilap csak ennyit írt a színház műsorához: „Angol beat együttes”

„Angol beat együttes” (Kisalföld, 1970. 06. 07.)

A koncert plakátja a Csemege ABC előtt.

Reklámtábla a Csemege bolt előtt. (kép: a DRKPMK helyismereti gyűjteményéből)
A plakát kinagyítva

„Extázis vörösben” ezzel a címmel tudósított a Kisalföld 1970. június 14-i száma a koncertről.

„Az a néhány elszánt felnőtt, aki bemerészkedett a hazafelé tartó angol Nashville Teens beat-együttes győri hangversenyére. ahol a végsőkig fokozott hangerőt és ritmust a zöld, piros, sárga, lila fények misztikuma tetőzött és Ray Phillips mikrofonja uralt, nem minden percben tudta eldönteni, hogy az esti előadáson már csak rojtos mellényben, ing nélkül vonagló énekes-sztár félelmetesebb, vagy a nézőtéren ülő hosszúhajú, villogó fogsorú, miniszoknyás lányok extázisa.”

Ray Philips (Kisalföld, 1970. 06. 14.)
„Extázis”

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizennyolc − tizenhat =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját