Az egykori Zöldkoszorú vendéglő


Az egykori Zöldkoszorú vendéglő Győrött, az Újlak utca 6. szám alatt állt, ma üzemanyagtöltő állomás van a helyén.

„A dédnagyapám építette és nyitotta ki 1900 korul. Édesapám sokat dolgozott itt fiatal korában. 1950. január 1-én államosították, majd később bezárták” – írja George Balonyi, az építtető dédunokája Ausztráliából.

Az 1903-as Győr Szab. Kir. Város lakcímjegyzéke szerint Luksa Károly vendéglője található az  Újlak u. 6. sz alatt.

1915-ben Borostyán Lajos, 1930-ban Szabó József vendéglősé

Az 1947-es Iparosjegyzék: Balonyi József és Ring Lajos korcsma

A vendéglő és környéke 1959-ben (Kép: fentrol.hu)

A Kisalföld, napilap, 1958. november 02-án az újranyitásról tudósított: „Nemrégen ZÖLDKOSZORÚ néven megnyílt Győrött a kilencedik családi vendéglő, kitűnő konyhával és képzett pincérgárdával. A családi vendéglőket megkedvelte a közönség. Szükség van rájuk azért is, hogy a rossz hírű italboltokat kiszorítsák. A családi vendéglőkbe nem duhajkodni járnak az emberek, hanem kellemesen eltölteni az estét egy kis beszélgetéssel, esetleg nótázással és egy jó vacsorával.”

A Zöldkoszorú vendéglő a ’60-as években

A Kisalföld, 1961. 11. 19-i száma így írt a vendéglőről: „Távol esik a forgalmas helyektől mégis sikeres a Zöldkoszorú vendéglő. A jő konyha titkáról Zalka Ferenc nyilatkozott: – Az ízek kidolgozására nagy gondot fordítunk. A vegyítés, az összeállítás rendkívül fontos. Nem mindegy hogy meddig főzünk egy ételt és mit mikor adunk hozzá. Nagyon fontos az is, hogy az ételek friss nyersanyagból készüljenek. Az éttermekben gyakori panasz, hogy hideg a felszolgált étel. Mi azt tartjuk, hogy az étel inkább forró legyen, mint meleg. Sohasem szabad a vendég elé kihűlt levest, főzeléket, sültet tenni, még akkor sem, ha annak az íze kifogástalan. Van egy elvünk, amely szerint az étel valóban az legyen, amit a neve kifejez. A húsleves valóban húsleves, a zellerkrém-leves pedig valóban zellerkrém-leves legyen. Sokféleképpen készítik például a halászlét is, Vannak, akik burgonyát, tésztát raknak bele. Mi azt tartjuk, hogy a jó halászlét csak halból, nem pedig burgonyából és csipetkéből lehet főzni. Vendéglőnk specialitása a vadételek készítése is. Sokan szeretik a nyulat. A nyúlból készült étel akkor a legjobb, ha a hús két-három napig pácban van. –  A Zöldkoszorú családi vendéglőbe sokan járnak. A kiszolgálás rendkívül előzékeny, nem tűrik a hangoskodást, a botrányt. (Cseresznyák István)”

1969. év elején az épületet elbontották a Béke-híd építése miatt.

Az épület helye 1971-ben (Kép: fentrol.hu)

A Kisalföld, 1971. 05. 05-i száma, már csak emlékként ír a vendéglőről:

„Ma már csak emlék” (Kisalföld, 1971. 05. 05.)

Facebook hozzászólások ITT és ITT

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

1 hozzászólás

  • Jáger Sándorné
    2018-01-30 at 18:31

    A hatvanas években a Domb utcában volt a telephelyünk.Sok finom ebédet ettünk a Züldkoszoru vendéglőben Mindig udvarias kiszolgálás és házias ételek vártak bennünket..

Szólj hozzá!

öt × 5 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját