A győri kőműves céh ünnepélye 1937-ben
1937 júniusában ünnepelte háromszáz éves jubileumát a győri kőműves céh.
„Háromszáz éves a győri kőműves céh
Nyolcliteres ónkorsó 1650-ből – A legrégibb győri céh mai élete.
— Éljen a T. Cz. kőműves Czéh! —
hirdeti egy, a menyezetről lelógó érdekes tábla az újvárosi Hoffmann László vendéglő (Kossuth Lajos utca 43.) termében, amely vastáblát még 1862-ben festették és az akkori viszonyoknak megfelelőleg ábrázolja a kőművesek munkáját. A legények fürgén hordják az emeletre a nehéz anyagot, míg a mester (a négushoz hasonló arcú és köpenyű férfi) megelégedetten szemléli a legények munkáját.
— Bizony a győri kőműves céh közel háromszáz éves — mondja az egyesület mostani elnöke,
Szabó Gyula, aki nagy szeretettel vezeti a nagymultú egyesület ügyes-bajos dolgait.
— Amikor 1884-ben feloszlatták a céheket — meséli tovább és ipartestületekbe tömörítették az iparosságot, a győri kőmüvescéh is átalakult, de szociális ténykedése megmaradt.
Közben egy hatalmas, súlyos ónkorsót emel le a vendéglős a szekrény tetejéről.
Bevésés jelzi, hogy még 1650-ben készítették.
Nyolc liter az űrtartalma és Szent Rókus szobra ékeskedik a korsó tetején, a kőművesek védőszentje ugyanis Szt. Rókus.
A korsó oldalán domborműves díszítéssel háromszög, kömüveskalapács kanál és körző emelkedik ki: a céh egykori jelvényei.
De úgy látszik, hogy a súlyos korsót többször le is ejtették a nagy elővigyázat mellett, talán valami cingár, gyenge legényke nem bírta sokáig az emelését és kifordult a kezéből. Ezt látszik igazolni a korsón lévő két, termetes forrasztás, amelybe pontosan bele is vésték azt, hogy mikor történt a „baleset“. Az egyik felírás 1725-ből, a másik pedig 1866-ból származik, ugyanebben az időben egy rézcsapot is szereltek a korsó aljára, hogy hordó módjára azon keresztül engedjék ki az életet adó nedűt a mesterek poharába.
Szabadulási ünnepségek hajdanában
— Érdekesek voltak a szabadulási ünnepségek hajdanában, a céhek korában — mondja Szabó Gyula.
— Nagy népünnepséget rendeztek ilyenkor, amelyre az egész környék felvonult. A hatalmas korsót megtöltötték borral és felbokrétázva vitték a céhmesterekhez, ahol nemcsak a mestert, hanem a ház népét is mekínálták a borral. Mindez ékes felszólalások kíséretében, nagy ünnepséggel történt, majd a mester leadta az obulusát, amiből a legények az ünnepség költségeit fedezték.
A mai egyesület szociális nagy jelentősége
Nagy szociális jelentősége van ma is az egyesületnek. Temetési segélyeket ad az elhunyt tagok hozzátartozói részére, fejenként 120 pengőt. A két legidősebb „céhlegény“ kötelessége a koporsó kísérete.
A temetés most is a régi szokások közt megy végbe, kiviszik az egyesület régi zászlóját is a temetőbe. Minden negyed évben kántormisét tartanak az elhunytak lelkiüdvéért, amelyen jóformán minden tag megjelenik, noha 300 tagja van ma is az egyesületnek.
Körmenetkor láttuk a jellegzetes fehérkötényes, jelvényes „céhlegényeket“ zászlóval, fáklyával felvonulni. Külön fáklyájuk van a mestereknek is, amit a körmenetben visznek, és a régi szokás ma is fennmaradt. Az egyesületi zászlóanya szerepét Hlatky Schlichter Lajosné tölti be most. Közgyűlésüket minden évben Szent Rókus napján tartják, amikor újból megtöltik a történelmi értékű nagy korsót és abból fogyasztják a bort egyesületük helyiségében, ahol a céhládát is őrzik, amelyben az egyesületi iratokat és egyebeket tartanak.
A koporsóalakú, szúrágta céhláda 1817-ben készült, mint a rajtalévő felírás bizonyítja. Két kulcs szolgál a kinyitására, egyik a céhmesternél, másik a „dékánlegénynél“ volt őrizetben, csak együttesen nyithatták ki a céhládát.
— A legintenzivebb életet éli egyesületünk — mondja boldogan az elnök, nálunk az egyetértés is mindig a legnagyobb volt a mesterek és a segédek közt is.
Minden vállakozó tagja az egyesületnek és minden ügyes-bajos dolgot itt tárgyalunk meg elődeink hagyományai, az ónkorsó és a céhláda körül.
Valamikor melegebb, tartalmasabb és gondtalanabb volt az iparosság élete mint ma, amikor a kenyérharc, a gondok foglalják le minden idejét és ebben az idegekre menő világban bizony szívesen menekülnek a múlt kegyeletes emlékei közé, hogyha már valójában nem adatott meg neki a nyugalom és béke, a párszáz éves relikviák közt találjanak lelki megnyugvást és erőt a jövő küzdelmeire.
Isten éltesse a T. C. Kőműves Céhet háromszázéves jubileuma alkalmából!
Liszy Lajos. (Győri Nemzeti Hírlap, 1937. 06. 20.)
