Emericana


Az EMERICANA szövetség felvonulása Győrött, a Baross és a Vilmos császár úton 1925. szeptemberében.

Foederatio Emericana, (lat. ‘Imrés Szövetség’) más néven Katolikus Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajtársi Szövetség 1921-ben jött létre. Bittér Illés cisztercita szerzetes (később clairvaux-i apát) valamint Schwartz Elemér szintén cisztercita szerzetes és tanár alapították. A két háború között a legnagyobb katolikus egyetemi ifjúsági szervezet. Céljuk a diákság keresztény alapokon való tanítása. A szervezet élén a Magister Magnus állt, helyettese a Magister Urbanus volt. Emellett működtek még a dominusok, akik a szervezet védnöki karának tagjai voltak, általában világi és egyházi közéleti személyiségek. 1946-ban Rajk László belügyminiszter feloszlatta. (Wikiből)

Felvonulók a Baross úton (Magyarság, 1925. 09. 24.)
Az EMERICANA szövetség felvonulása a Vilmos császár úton az 1925-ben. (Békefi Péter gyűjteményéből)

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizennégy + négy =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját