A Batthyány tér


A Batthyány tér, „a város tüdeje”, Győr belvárosának egyik legnagyobb parkja. Területe 19 842 négyzetméter.

A tér egykori elnevezései:

Országút utcai tér Ferenc tér Új tér Új piac tér Szedres tér Batthyány tér.

Győr város 1893-as térképének részlete


Története:

Az egykori Új-bástya és a Közép-bástya közötti várfalszakasz előtti részen alakult ki. Valószínű azért tervezték és alakították ki térnek, hogy az 1820-ban megkezdődött bástyabontás során megzavart talajra ne kerüljenek új épületek.
Az idők folyamán a teret különböző célokra használták fel. Az északkeleti sarkában sokáig lovarda működött, majd kertek (szedres) voltak rajta, azután pedig piac. Az 1907-ben megkezdett rendezés és parkosítás előtt állatvásártér volt. A tér neve is többször változott. A városrésznek Ferencvárosra történt elnevezése idején, a XIX. század első negyedében
Ferenc tér, de Ország út utcai térnek is hívták. Az 1848—1849-i szabadságharc idején a győri okmányok Új tér vagy Új piac térnek tüntették fel. Később 1907-ig Szedres tér a neve, ettől kezdve Batthyány tér.  Az 1800-as évek első felében ezen a tájon volt Czech János polgármester fácánkertje, ami arról is nevezetes volt, hogy sok kőemlékét hordták itt össze a régi Győrnek.

A Szedres észak felől (Képeslap, postabélyegzés 1916)


A
város közgyűlése Batthyány Lajos (1806—1849) születésének 100 éves évfordulója alkalmával nevezte el az akkori Szedres parkot az első független magyar kormány miniszterelnökéről.

Győr képeslap (postabélyegzés 1912)

1907-ben elkészült a tér parkosítása.

Elültetésre került 5000 db díszcserje, 130 db díszfa, sorfa, 100 db élősövény, 120 db fenyőfa, 400 db Mahónia örökzöld és 300 bokor rózsa.

Batthyány tér keletkezésének története az alábbi képre kattintva olvasható:

A „Batthyány tér a város tüdeje”

Képeslapok a Battyhány térről:

A Battyhány tér (Képeslap, postabélyegzés 1913)
A Battyhány tér (Képeslap, postabélyegzés 1916)
A Battyhány tér (Képeslap)
A Battyhány tér (Képeslap, postabélyegzés 1921)

Felhasznált irodalom: Arrabona – Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967) Tomaj F.: Győr utcái és terei

Győri városszépítő füzetek 2. / Belvárosi történelem, 1989

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

három × 3 =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját